Opten: konszolidáció zajlik a cégvilágban
Februárban 4153 cég szűnt meg Magyarországon, az első két hónapban összesen 8367; konszolidáció és koncentráció zajlik a cégvilágban – ez derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint 2015 februárja a harmadik legtöbb cégmegszűnést hozó hónap lett, ennél több vállalkozást eddig csak tavaly októberben és idén januárban szüntettek meg. Ilyen rossz évkezdetre még nem volt példa, két éve 4293, tavaly pedig 6109 céget töröltek az év első két hónapjában.
A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten igazgatóját, aki elmondta: az emelkedő tendencia a jelek szerint meredekebbé válik, de még mindig nem hasonlít a 2008 utáni helyzethez, mert akkor a törlésekhez komoly gazdasági visszaesés társult. Most viszont az enyhén emelkedő GDP-adatok mellett csökken a cégek száma – tette hozzá.
A konszolidáció egyik eredményeként egyre több céggel szemben indul a hatóság által kezdeményezett kényszertörlési eljárás. A felszámolások aránya most is rendkívül magas, de alacsonyabb, mint volt a 2008 utáni gazdasági visszaesés idején, amikor komoly nagyvállalatok szűntek meg úgy, hogy sok alvállalkozót vagy beszállítót nem fizettek ki, illetve a kifizetett árut nem szállították le.
Az Opten jelentése szerint a jelenlegi helyzet kiértékelését bonyolítja, hogy a cégbíróság által indított kényszertörlés is sokszor felszámolásba fordul. Az Opten kedvező változásként tartja számon, hogy a felszámolás után megszűnő társaságok aránya az összes törölt vállalkozáson belül néhány év alatt 70 százalékról 40 százalékra csökkent. Ez a mutató februárban a 37 százalékot sem érte el, és ebben már szép számmal akadhattak kényszertörlésből felszámolásba fordult eljárások is. Ez azt jelenti, hogy a mostani nagyszámú megszűnésnek kisebb a közvetlen gazdasági kára, mint amennyit néhány évvel ezelőtt feleennyi megszűnés okozott – hívja fel a figyelmet Tóth Tamás.
Ezzel párhuzamosan a cégalapítási kedv sem emelkedett. Az igazgató szerint lassan feleannyi vállalkozást jegyeznek be havonta, mint amennyi megszűnik, így gyorsul a működő cégek számának csökkenése. Tóth Tamás szerint Magyarország még mindig a mikrovállalkozások hazája, és az egészséges tőkekoncentráció kialakulásáig a társaságok száma akár további több tízezerrel is csökkenhet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Opten: Félezer alá csökkenhet a cégek száma Magyarországon
Tartós és mélyreható átalakulás zajlik a magyar vállalati szektorban: miközben…
Tovább olvasom >Csendes átrendeződés a vállalkozói térképen – áprilisban tovább csökkent a társas cégek száma
2025 áprilisában tovább folytatódott a hazai vállalkozói szektor lassú átrendeződése.…
Tovább olvasom >Vállalkozásból kevesebb, különbségből több – így alakult a cégszám vármegyénként 2022 és 2024 között
Miközben a vállalkozások száma országosan csökkent, a háttérben teljesen eltérő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >