Opten: a válság kitörése óta a cégek fele eltűnt a piacról
Több mint 176 ezer gazdálkodó szervezet nem élte túl az elmúlt öt év megpróbáltatásait: Magyarországon a 2008-ban még működő vállalatok 35 százaléka szűnt meg, és további 15 százalékra becsülhető azon vállalkozások aránya, amelyek „alvó állapotban” vannak – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön közzétett adataiból.
A válság előtt létező cégek fele mára kikerült a gazdasági vérkeringésből, és a maradék ötven százaléknak is komoly problémákkal kell szembenéznie – idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten Kft. ügyvezető igazgatóját. Az építőipar, a fuvarozás, az élelmiszer-feldolgozás különösen nehéz helyzetben van, míg a kevésbé tőkeigényes, szellemei tevékenységre alapuló szektorok még sikeresnek is mondhatók. Nagy különbségek vannak azonban szektorokon belül is: a cégek egy kis része sikeresen veszi az akadályokat, mások ellehetetlenülnek – hívja fel a figyelmet az Opten.
A fennmaradáshoz az Opten szerint nemcsak rugalmasság és jó stratégiai döntések kellenek, elengedhetetlen az is, hogy a cégek jól válasszák meg, kivel működnek együtt, meglevő partnereiket pedig folyamatosan monitorozzák.
A mai forráshiányos helyzetben egy-egy rossz partner, üzlet, kifizetetlen vagy késve fizetett számla nagyon könnyen elviheti az egész éves eredményt; a bedőlt cégek pedig láncreakciószerűen húzzák magukkal az óvatlan partnereket – hívja fel a figyelmet a cég. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
3 százalékos kamattal elérhető a teljes Széchenyi Kártya Program
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ősszel sem pihennek a kaptár lakói: így segíthetjük a beporzókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Európai Mezőgazdasági Bizottság a hatékonyabb, fenntarthatóbb termelésről tanácskozik Budapesten
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >