Operatív törzs: január 11-éig fennmaradnak a szigorú védelmi intézkedések
Január 11-éig fennmaradnak a koronavírus-járvány elleni védekezés második ütemének szigorú védelmi intézkedései – jelentette ki a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes az intézkedések közül kiemelte az éjszakai kijárási tilalmat, a maszkviselési kötelezettséget, a közterületi csoportosulások, gyülekezések tilalmát, valamint az egyes üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekre vonatkozó nyitvatartási és tartózkodási tilalmakat.
Hozzátette: a szentestére vonatkozó szabályokról december 21-én dönt a kormány.
Kiss Róbert arra kérte a lakosságot, hogy tartsák be a védelmi intézkedéseket. Továbbra is a járvány terjedésének meggátolása, lassítása, illetve a kórházak teljesítőképességének megvédése a cél – mondta.
Az alezredes közölte: a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 208 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök hétfőn.
A rendőrök hétfőn a tízezer lakosúnál nagyobb települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek megszegése miatt 184 emberrel szemben léptek fel. Közülük 36 embert figyelmeztettek, 83 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, és 65 esetben szabálysértési feljelentést tettek – ismertette az alezredes.
Hozzátette: a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt a tömegközlekedési eszközökön és azok várakozóhelyein 12 emberrel, míg kereskedelmi üzletekben és bevásárlóközpontokban ugyancsak 12 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.
A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 566 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 156 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 410-ben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az üzletekben történő tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
Egy debreceni italdiszkontot a szabályok be nem tartása miatt ideiglenesen bezárattak, mert az ellenőrzéskor az előtérben egy vendég szeszes italt fogyasztott. Nemcsak az üzletet sújtották szankcióval, a vendégre is helyszíni bírságot róttak ki.
A kijárási tilalmat hétfőn 308-an szegték meg, közülük egy ember a kutyasétáltatásra vonatkozó szabályt nem tartotta be. A kijárási korlátozás november 4-étől, a kijárási tilalom november 11-étől van hatályban. November 4-étől a rendőröknek 10 838 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.
Hétfőn is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 42 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 7091 alkalommal intézkedtek.
Az elmúlt napon 18 131 alkalommal ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Hétfőn 6208 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, így 45 542-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 3998-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Madárinfluenza árnyékában: korlátozások és kihívások között a magyar baromfiágazat
A 2020-ban Magyarországon felbukkant madárinfluenza járvány máig jelentős hatással van…
Tovább olvasom >Felgyorsult a kéknyelv-betegség terjedése Hollandiában
Hollandiában megugrott a kérődző állatokat megtámadó kéknyelv-betegség eseteinek száma –…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >