Önkormányzati segítség a Minnának
Miskolc vezetése úgy döntött, hogy gazdasági koncepciót dolgoz ki a felszámolással fenyegetett városi tejipari cég, a Minna megmentésére, a társaság önkormányzati tulajdonba vételére – jelentette be Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere sajtótájékoztatón szerdán.
Miskolc célja a tejiparban dolgozók megélhetésének biztosítása, a termelés folytatása – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy a Minna a felszámolás szélére került, és emiatt csaknem száz dolgozónak és családjuknak a létbiztonsága veszélybe került.
Utalt arra, hogy a cég az elmúlt hónapokban olyan magas köz- és közmű tartozást halmozott fel, hogy a Miskolci Vízmű (Mivíz) Kft. a napokban kizárta a közszolgáltatásból. Mint mondta, a Minna vagyona messze nem fedezi adósságait. Felszámolás esetén a Mivíz követeléseinek megtérülése is minimális lenne.
Közölte azt is, hogy a tejipari társaság folyamatosan késett a víz- és szennyvízszolgáltatás díjának kifizetésével az elmúlt öt évben, márciustól pedig egyáltalán nem törlesztett. A cég fizetésképtelenségre hivatkozva megszüntette tevékenységét, egy „hirtelen előkerült” másik cég végzi helyette bértermelésben a munkát és foglalkoztatja a dolgozókat. „Egy újabb üzleti manőverrel, a cégnyilvántartás szerint egyiptomi tulajdonosi körrel rendelkező Milknet Kft.-vel kötöttek szerződést” – mondta.
Ez a társaság azonban nem vállalja az eredeti cég közüzemi díjhátralékának megfizetését sem – tette hozzá, megjegyezve, hogy a tejipari cég megmentéséért az önkormányzat szakmai koncepciót dolgoz ki a Miskolci Agrokultúra Kft. bevonásával.
A városvezetés úgy döntött, kezdeményezi, hogy az önkormányzat lehetőség szerint átvegye a vállalat tejipari tevékenységét és ezzel együtt a munkavállalókat – tette hozzá a polgármester. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >Műanyag-cunami helyett üvegforradalom
Miközben a fenntarthatóság központi téma lett, több millió tonna műanyag-csomagolás…
Tovább olvasom >A Széchenyi Kártya Program támogatásainak összege elérte a 100 milliárd forintot
A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének…
Tovább olvasom >