Önkormányzati húsfeldolgozó üzemet avattak Hajdúböszörményben
Önkormányzati húsfeldolgozó üzemet avattak szerdán Hajdúböszörményben, a 268 millió forintos beruházást 238 millióval támogatta a közfoglalkoztatási program keretében a Belügyminisztérium.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Kiss Attila (Fidesz-KDNP), Hajdúböszörmény polgármestere emlékeztetett rá, hogy egy évvel korábban már átadták az önkormányzati vágóhidat, amely mellé most elkészült a húsüzem is.
A két beruházás több mint 400 millió forintba került, amihez 42 millió forint önrészt adott az önkormányzat, a többi forrást a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási egyedi mintaprogram keretében biztosította – tette hozzá.
Jelenleg 10-12 embert foglalkoztat a vágóhíd és a húsfeldolgozó, az állattenyésztést végző Hajdú tanya pedig további 100-150 közfoglalkoztatottnak ad munkát – mondta Kiss Attila, megjegyezve, hogy a feldolgozott hústermékeket a közétkeztetésben használják fel.
Tiba István (Fidesz) országgyűlési képviselő kiemelte: Hajdúböszörményben az elmúlt években értékteremtő közmunkaprogramokat valósítottak meg. Az egymásra épülő projektek nemcsak értelmes munkát biztosítanak a közmunkásoknak, hanem hasznosak a közösség számára is – fűzte hozzá.
Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára elmondta: 2017 végére több mint 4,44 millió foglalkoztatott volt Magyarországon, számuk egy év alatt 36 ezer 400-zal emelkedett, miközben a munkanélküliségi ráta 4 százalék körüli szintre csökkent.
Megemlítette azt is, hogy amíg 2010-ben 59,9 százalék volt a foglalkoztatási ráta, ma ez az arány 73,9 százalék, és a foglalkoztatottak mindössze 4 százaléka közfoglalkoztatott.
Közfoglalkoztatási programokra az idén 225 milliárd forintot biztosít a Belügyminisztérium – tette hozzá.
Hoffmann Imre elismeréssel szólt a hajdúböszörményi értékteremtő közmunkaprogramokról, a szaktárca ezek fenntarthatóságához is hozzájárul a jövőben.
Kovács Csaba, az új önkormányzati húsüzem vezetője tájékoztatása szerint a sertés, marha és juh feldolgozására alkalmas üzemben jelenleg hetente 3 tonna pácolt és füstölt terméket, 5 tonna felvágottat és 2 tonna zsírt állítanak elő.
Hetente 100-120 sertést dolgoznak fel, ami a kapacitásuk felét teszi ki. Tervezik saját húsbolt nyitását is, ahol a tőkehúst és a feldolgozott termékeket közvetlenül értékesítik majd a lakosságnak, továbbá a kapacitásuk erejéig vállalják a környékbeli gazdák állatainak feldolgozását is – mondta az üzemvezető. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >IFFA 2025: megmutatta erejét a hús- és fehérjeipar Frankfurtban
Több mint 1000 kiállító és 63117 szakmai látogató részvételével zajlott…
Tovább olvasom >Emelkedett a vágómarha termelői ára 2025 első 16 hetében
Az AKI PÁIR adatai szerint emelkedtek a vágómarha termelői árai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >