Olcsóbb lett ugyanakkor az élelmiszerek többsége Csehországban is
Két százalékra csökkent februárban az éves infláció Csehországban a januári 2,3 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.
Az éves szintű infláció 2023 februárja óta fokozatosan csökken az akkori 16,7 százalékról.
A két százalékos éves infláció megfelel a Cseh Nemzeti Bank által kitűzött célértéknek. Legutóbb 2018 decemberében volt ilyen alacsony szintű a drágulás Csehországban. Havi összehasonlításban februárban 0,3 százalékkal voltak magasabbak az árak.
Az egy évvel ezelőtti helyzethez viszonyítva jelenleg magasabbak a háztartási költségek, többet kell fizetni a vendéglőkben és a kereskedelmi szálláshelyeken is. Olcsóbb lett ugyanakkor az élelmiszerek többsége, például a tojás, a liszt, cukor vagy a baromfihús.
A cseh jegybank legutóbbi prognózisa szerint az éves inflációnak az egész idei évben két százalék körül kellene mozognia. A januárban nyilvánosságra hozott jegybanki prognózis az egész évi inflációt 2,6 százalékosra várja.
Kapcsolódó cikkeink
Útdíjemelés: a mezőgazdaság is a kamionos tüntetés mellé állt, élelmiszer-drágulás jöhet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gyorskereskedelemre összpontosít a Billa Czechia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OKSZ is megszólalt az inflációs adatok kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A szilveszteri lista királyai: virsli és pezsgő minden mennyiségben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fordulatos privatizáció: bizonytalan végkifejlet felé sodródik az Alföldi Tej ügye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
