Olcsóbb lett a kézápoló krém
A kéz- és testápoló krémek éves piaca 7-8 milliárd forint körül mozog. Ebből a kézkrémek évi forgalma meghaladja az 1 milliárd forintot. Az eladás egyre inkább a drogériákba koncentrálódik – többek között ezt állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.
Idén az első nyolc hónap során a kéz- és körömápoló krémek kiskereskedelmi forgalma 1 százalékkal csökkent tavaly január–augusztushoz képest. Nyolc hónap értékesítése 700 millió forint felett mozog.
Regionálisan a kézkrémek értékesítése kiemelkedik a Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrális régióban. Ott él a magyar lakosság 28 százaléka, de a kategória értékben mért forgalmából 42 százalékkal részesedik a 2010. január–augusztusi adatok szerint.
A drogéria a kéz- és körömápoló krémek fő értékesítő helye. Elviszi a mennyiségben mért kiskereskedelmi forgalom 41 százalékát, idén január–augusztusban. Ez 2 százalékponttal több az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor gyengült a hipermarket, valamint a 200 négyzetméteres és kisebb, hagyományos üzletek pozíciója.
A kereskedelmi márkák nagy lendületet vettek az elmúlt év során. Részarányuk a mennyiségi eladásból múlt év július–augusztusban 15 százalékot ért el, majd idén a hasonló periódusban 22 százalékot.
Részint a kereskedelmi márkák terjeszkedésének következménye, hogy az átlagárak csökkentek, egyik évről a másikra. Idén július–augusztusban egy liter kéz- és körömápoló mennyiségi eladással súlyozott átlagos fogyasztói ára 3628 forint; az előző évi hasonló periódushoz képest 2 százalékkal alacsonyabb. Tavalyelőtt július–augusztusban 3373 forintos átlagárat regisztráltunk.
A kiszerelésméretek iránti kereslet stabilnak bizonyult az elmúlt időszakban. Értékben 70 százalékos piaci részesedést ért el a 100 milliliteres és kisebb szegmens legutóbb július–augusztusban, ahogyan egy évvel korábban is. Szintén változatlan a 101–200 ml-es szegmens 23 százalékos mutatója. A legnagyobb, 200 ml feletti kiszerelések részaránya 7 százalék.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >