Olcsóbb lehet az élelmiszer
Amennyiben valóra válnak egyes agrárcsoportok tervei, akár 10 százalékkal is mérséklődhet a családok élelmiszerre fordított kiadása. Az áfacsökkentés a hazai termékek védelmét, a magyar piac fellendülését is eredményezheti.
Lehet, hogy kevesebbet kell majd fizetnünk a tejért, kenyérért és húsért. Míg a kritikus időjárás miatt áremelkedésekről szóltak a hírek, most a szaktárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek áfájának csökkentését vizsgálja. Az érdekképviseletek ezt jó jelnek tartják. Szerintük ez a hazai termékek védelmét, a magyar piac fellendülését is eredményezheti.
– Az volna a jó, ha a mostani csökkentést a vásárlók éreznék meg leginkább – mondta a sonline.hu-nak Mészáros József, a Somogy megyei agrárkamara elnöke. – Ha a jelenlegi 25 százalékról 15 százalékra csökkenne ezeknek a termékeknek az áfája, az már nagyon jelentős változást hozhatna.
Hosszú távon pedig a hazai áruk védelmét, és a gazdák helyzetének javulását is hozhatná ez az intézkedés, ám ehhez nagyon sok feltételnek kellene teljesülnie. A szakember szerint különbséget kellene tenni a hazai és a behozott áruk közt. Ez pedig nagyon sok adminisztrációval és ellenőrzéssel járna. Ugyan az unió biztosítja az áruk szabad mozgását, de a francia példa is mutatja: van megoldás. Ott azzal is védik a hazai piacot, hogy megszabták: hol vihetik be az országba a különféle termékeket. Ezzel jóval egyszerűbbé válik az ellenőrzés.
Szabó Tamás, a Magosz Somogy megyei titkára szerint is kedvező változásokat hozhat az áfacsökkentés. Az alapvető élelmiszerek kivételével Magyarországon jelentősen mérséklődött a fogyasztás. A forgalmi adó mérséklése is eszköz volna arra, hogy fellendüljön a hazai piac. Az inflációcsökkentő, fogyasztásnövelő hatás ugyanis a hazai piac élénkülését eredményezné. A szakember szerint a következő lépés a külföldi áruk erőteljesebb ellenőrzése volna – írja a szabadfold.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >