Olcsóbb a tojás, mint a korábbi években
Az idén olcsóbb a tojás a húsvéti ünnepekre, mint a korábbi években, darabjáért, a vásárlás helyétől függően, 28-35 forintot kérnek átlagosan, míg a közelmúltban volt olyan év, amikor az ár meghaladta a 40 forintot is.
Erről Földi Péter a Baromfi Terméktanács tanácsadója beszélt hétfőn az MTI-nek. Elmondta: Magyarországon a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan az átlagos heti tojásvásárlás – ami 40 millió darab körül mozog – mintegy 50 százalékkal emelkedik meg. Így húsvétra összességében mintegy 250-300 millió tojást vesznek az emberek Magyarországon.
A tanácsadó szerint a tojás alacsonyabb árának az oka az európai piaci túlkínálat. Most Magyarországra évi mintegy 500-600 millió darab tojás érkezik, főként Lengyelországból. Magyarországról pedig mintegy 200 millió tojást exportálnak. Az éves magyar tojásfogyasztás átlagosan évente mintegy 2,17 milliárd darab.
Az idén a termelők a tojást önköltség alatt értékesítik a kereskedőknek. Az előállítási költség ugyanis most darabonként mintegy 22 forint körüli. Az átadási árak viszont darabonként átlagosan 18-21 forint közöttiek.
A tanácsadó megjegyezte: a termelői árnak legalább 23 forintnak kellene lennie.
A tojástermelés éves árbevétele az idén várhatóan 25 milliárd forint körül alakul Magyarországon – tájékoztatott Földi Péter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >