Olaszországban május után júniusban is 0,8 százalék volt az éves infláció
Olaszországban az előzetes becsléssel összhangban 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak júniusban éves összevetésben, akárcsak májusban – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat kedden végleges adatként.
Az Istat adatai alapján júniusban a havi infláció 0,1 százalék volt, az előző havi 0,2 százalékot követően.
Az Istat közleménye szerint a feldolgozatlan élelmiszerek ára csökkenő mértékben, 0,3 százalékkal nőtt júniusban éves szinten az előző havi 2,2 százalékos drágulás után, emellett a ruházati cikkek és lábbelik, a bútorok és háztartási felszerelések, a szállítási szolgáltatások, valamint az éttermi és szállodai szolgáltatások drágulása is lassult.
A nem szabályozott energiatermékek ára, a lakhatás és közüzemi díjak, valamint a kommunikációs szolgáltatások ára az előző havinál kisebb mértékben csökkent júniusban éves bázison. A feldolgozott élelmiszerek ára (beleértve az alkoholt és a dohányt is) gyorsuló ütemben, 2,0 százalékkal emelkedett júniusban a májusi 1,8 százalék után, a szabályozott energiatermékek is nagyobb ütemben drágultak.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) növekedési üteme júniusban éves szinten 0,9 százalékra gyorsult a májusi 0,8 százalékról, havi összevetésben pedig május után júniusban is 0,2 százalék volt.
A feldolgozatlan élelmiszerek és az energia nélkül számított éves maginfláció az előző havi 2,0 százalékot követően 1,9 százalék volt júniusban.
Kapcsolódó cikkeink
256 millió eurós bírságot kapott a Ryanair Olaszországban, a légitársaság fellebbez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olaszországban sorok állnak az üzletek és a szegénykonyhák előtt is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OKSZ is megszólalt az inflációs adatok kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fordulópont előtt a Temu-modell: 2026-tól drágulhat az extrán olcsó online import
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Klímatűrő alternatíva a szántóföldeken: a földimogyoró lehet az egyik nyertese az éghajlatváltozásnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élmény, időzítés, tudatosság: új utazási logika rajzolódik ki 2026 felé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
