Olaszországban júniusig kell várjon a vendéglátás
A legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera szerint Olaszország megpróbál újraindulni a koronavírus-járvány február 20-val kezdődött terjedését, tetőzését, valamint megfékezését követő hetek után.
Május 4-től újraindul az eddig leállított, „nem létfontosságú” termelés: megnyitnak a gyárak, újraindul az autó-, a textil- és az építőipar, valamint a divatágazat. A kereskedelemnek május 18-ig, a vendéglátásnak júniusig kell várnia a kormányütemterv szerint. Hétfőtől viszont nyitva lesznek a már újraindult könyvesboltok és csecsemőruházati üzletek. A presszók, kávéházak és éttermek vendéget nem fogadhatnak, de elvitelre árulhatnak ételt és italt.
Az újraindulás mintegy 4,5 millió olasz munkába állását jelenti a járványhelyzetben eddig otthon maradt 7,8 millió dolgozóból.
Az ismételt munkába állás nem jelenti feltétlenül a munkahelyre való bejárást: a négy és fél millió mintegy fele távmunkában kezd hétfőtől.
A statisztikák szerint a gyárakban és építkezéseken újra dolgozók nagy része ötven év feletti, és a gócpontnak számító északi tartományokban áll majd munkába. Ahol lehet, turnusokban végzik a munkát, a gyárakban biztosítani kell a legalább kétméteres távolság betartását. Az újra munkába lépők több mint hetven százaléka férfi, mivel a nők továbbra is otthon maradnak a gyerekekkel a szeptemberig meghosszabbított oktatási szünet miatt.
Hétfőtől enyhítik a kijárási korlátozásokat: továbbra is csak indokolt esetben lehet utcára menni, tehát munkavégzés, élelmiszer- és gyógyszervásárlás, valamint egészségügyi indok miatt. Ezzel egy időben engedélyezett lesz azonban a rokonlátogatás, valamint a szabadtéri sportolás, kocogás a lakóhelytől távolabbi helyszínen is.
Több infó itt…
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Madárinfluenza árnyékában: korlátozások és kihívások között a magyar baromfiágazat
A 2020-ban Magyarországon felbukkant madárinfluenza járvány máig jelentős hatással van…
Tovább olvasom >Országszerte elérhető lesz a Despar Italia üzleteiben az S-Budget márka
Az olasz Despar Italia, az SPAR koncesszió tulajdonosa, országosan elérhetővé…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >