Olaszországban drágább lett a kávé
Drágult az olaszok által kedvelt csésze eszpresszó kávé, miután a kávé ára – a vajhoz, és a csokoládéhoz hasonlóan – majdnem ötven százalékkal emelkedett – közölte az Assoutenti fogyasztóvédő szervezet.
Róma bárjaiban a korábbi egy euróról legalább egy euró tíz centre emelkedett egy csésze kávé ára. Hasonlóképpen tíz-húsz centtel kerül többe a cappuccino és az összes többi kávé alapú ital is. Az északi Bolzanóban a csésze kávé ára egy euró harminc cent fölé emelkedett, a déli Nápolyban pedig elérte az egy eurót.
Olaszországban átlagosan 1,21 euró lett a csésze kávé ára, ami tizennyolc százalékos emelkedést jelent 2021 óta.
Olaszországban a presszók pultjainál, állva fogyasztott kávé az egyik legnépszerűbb alapterméknek számít, amelynek az ára nem szokott ingadozni. Az olaszok évente hatmilliárd csésze kávét fogyasztanak a bárokban. Társadalmi közmegegyezésnek számít, hogy egy csésze kávét mindenki megengedhessen magának. Ezért ritkán drágul, és minden áremelés nagy visszhangot kap.
A koronavírus-járvány évei egyik szlogenjének számított, hogy számos terméknek felment az ára, de az olaszok ugyanannyiért ihatták a csésze kávét a Covid előtt és után is.
A mostani áremeléssel „luxussá vált az olaszok reggelizése” – vélekedett az Assoutenti. A vaj ára átlagban meghaladta a kilónkénti tizenhárom eurót, ami a szintén az olaszok reggelijéhez tartozó péksütemények drágulásához vezetett.
A kávé és a csokoládé árának emelkedését elsősorban a közép- és dél-amerikai, valamint az ázsiai ültetvények termelésének zuhanásával magyarázzák.
„A nyersanyag-utánpótlásban kialakult nemzetközi válság, amelyet többek között az éghajlatváltozás, a logisztikai nehézségek, a termelési költségek emelkedése okoz, közvetlenül hat az olasz fogyasztók pénztárcájára, és szünet nélkül emeli az élelmiszerek árát. A drágulás módosítja a családok szokásait, arra kényszerítve a polgárokat, hogy a takarékosság jegyében lemondjanak a minőségről. Ha így haladunk, nem lehetetlen, hogy a csésze kávé ára a bárokban hamarosan eléri a két eurót”
– vélekedett Gabriele Melluso, az Assoutenti elnöke.
Más elemzések szerint március végén újabb áremelés várható. A világmárka Illy ügyvezető igazgatója Cristina Scocchia is úgy látta, Olaszországnak fel kell készülnie arra, hogy a csésze kávé ára eléri a két eurót.
A kérdésben véleményt mondott az ipari tárcát vezető Adolfo Urso, aki szerint a nyersanyagok drágulása nem egyedül a klímaváltozástól függ, sokat nyom a latba az Európai Unió új szabályozása is az erdőirtást okozó termékek értékesítése ellen.
A miniszter hangoztatta, hogy az uniós jogszabály teherként nehezedik a fejlődő országokra, melyek nem tudják biztosítani a normatíva követelte környezeti tanúsítványokat.
„Mindennek kettős káros hatása van: egyrészt mértéktelenül emelkednek a költségek, amelyek az európai vállalkozásokat és fogyasztókat terhelik. Másrészt gazdasági válsághoz vezet olyan termelőállamok számára, mint például Etiópia, amelyek nem tudnak alkalmazkodni az Európai Unió követelményeihez” – fejtette ki Adolfo Urso.
Kapcsolódó cikkeink
Miért fizetünk többet a reggeli koffeindózisért?
Azt gondolom, kevesen tudunk sikeresen elkezdeni egy átlagos napot egy…
Tovább olvasom >Európába is megérkezett a Nescafé Espresso koncentrátum
Európában is bevezette a Nescafé Espresso Concentrated termékcsaládot a Nestlé,…
Tovább olvasom >Globális innovációs központot nyitott Portugáliában, Olaszországban pedig növeli részesedését a Lidl
Portugáliában nyitotta meg két új globális innovációs központját a Lidl…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Néhány hónapja van talpra állni az ország legnagyobb, leégett gesztenyeüzemének
Szó szerint a hamvaiból kell újjáélednie szeptember közepére az ország…
Tovább olvasom >