Olaszországban bemutatták az internetes jogok nyilatkozatát
Az internetes hálózathoz való hozzáférés joga, a személyes adatok védelme és törölhetősége, valamint a kultúrának és az oktatásnak az interneten keresztüli terjesztése is szerepel az Internetes Jogok Nyilatkozatában, amelyet kedden mutattak be Rómában.
A 14 cikkből álló dokumentumot Olaszország az Európai Unió tagállamai számára készítette. A nyilatkozat bevezetője leszögezi, hogy az interneten is biztosítani kell az ENSZ által megfogalmazott egyetemes emberi jogokat, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt jogokat.
A dokumentum szerint nem puszta jogszabályokról van szó, hanem a világhálót használók jogainak rögzítéséről. Mindez egyrészt segítséget nyújthat az internetezőknek ahhoz, hogy tudatosan használják a világhálót, másrészt útmutatásként szolgál a törvényhozók számára is. Ez az első alkalom, hogy az interneten való jogokat egy külön nyilatkozat tartalmazza – hangsúlyozta a dokumentum bemutatva Laura Boldrini, az olasz képviselőház elnöke.
A nyilatkozatot az olasz parlament tavaly felállított szakértői bizottsága dolgozta ki Laura Boldrini, továbbá Stefano Rodotá alkotmányjogász vezetésével. A nyilatkozat első változata októberre készült el, és azt internetes konzultációra bocsátották. A beérkezett javaslatok alapján készült el a kedden bemutatott végleges változat.
A nyilatkozat aláhúzza az internethez való hozzáférés jogát, valamint az internetet használók jogát arra, hogy a világhálón keresztül oktatásban részesüljenek. Hangsúlyozza a hálózat semlegességének jelentőségét, a személyi adatok védelmét, a saját adatokhoz való hozzáférhetőség biztosítását vagy ezek végleges törlését. Kiemeli továbbá a gondolati szabadság és a névtelenség biztosítását, a rendszerek (főleg a személyes számítógépek) sérthetetlenségét, és szorgalmazza a digitális információ-megosztást, valamint a szerzői jogok és az internetes szerződések védelmét. (Sárközy Júlia, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Uniós biztos: biztosított marad a gazdák jövedelemtámogatása a közös uniós agrárpolitika keretében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Műanyag csomagolási hulladék az EU-ban: 35,3 kg/fő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az EU-s szigor már úton van: idén a BNPL-t is utoléri a szabályozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Válságban a magyar gyümölcstermesztés: csökkenő termőterületek, növekvő import és dráguló kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

