Olasz sztárszakács főz a Nike-sportolókra az olimpián
Kizárólag Olaszországból Londonba szállított termékek kerülnek asztalra az olimpiai sportolók egyik éttermében, amelynek konyháját Nicola Batavia olasz séf vezeti.
A sztárszakács és csapata több mint két héten át süt-főz a Nike VIP House nevű étteremben, mely a Nike cég által támogatott versenyzők gasztronómiai főhadiszállása lesz.
Eddig 900 kilogramm kézzel gyúrt tészta, 300 liter olivaolaj, 30 gorgonzola sajt, 100 kilogramm grissini (kenyérrúd) érkezett az étterembe, utóbbiból – Batavia állítása szerint – egy sem tört össze. A 46 éves torinói szakács augusztus 12-ig több mint tízezer tál ételt készít.
Bataviát a szakma legjobbjai között tartják számon: 2008-ban Michelin-csillagot kapott, de ő visszautasította. Olimpiai szakácsként dolgozott a 2006-os torinói téli és a 2008-as pekingi nyári játékokon is. Most ideiglenesen bezárta torinói éttermét, és 40 fős csapatával Londonba költözött.
A sztárséf olimpiai gasztroemlékei között azt említette meg, hogy Pekingben az amerikai úszóbajnok Michael Phelps egy ültében 17 darabot evett meg az általa készített csokoládés bonbonból. (Sárközy Júlia, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >