Oláh Alexandra lett a Jófogás.hu marketingigazgatója
Augusztus 1-től Oláh Alexandra felel a Jófogás.hu-t is üzemeltető Schibsted Classified Media Hungary marketingtevékenységéért. A szakember eddig marketingmenedzserként erősítette az apróhirdetési portál csapatát.
Alexandra a Jófogás elindulása után néhány hónappal, még 2010-ben érkezett a vállalathoz. Eleinte amellett, hogy a hirdetéseket ellenőrző reviewerként vett részt a munkában, a social media tevékenység ellátása is az ő feladata volt. 2012 óta pedig marketingmenedzserként a kampányok kidolgozásában, szolgáltatások fejlesztésében is aktív szerepet vállalt. Új pozíciójában a marketingrészleg irányítása mellett a stratégiai marketing feladatokért, a brand további erősítéséért, valamint a kampányokért felel majd.
„Alexandra eddigi életútja a cégnél, valóban pozitív példa lehet bárki előtt: a Jófogás indulásától kezdve itt dolgozik, kevesen tudnak nála többet az apróhirdetési portálról. Az utóbbi években bebizonyította, hogy ötletei, stratégiai látásmódja és termékismerete alapján keresve sem találhatnánk megfelelőbb embert a marketingigazgatói pozícióra” – mondta el a kinevezés kapcsán Palocsay-Zubor Géza, a Schibsted Classified Media Hungary ügyvezető igazgatója.
A terület korábbi vezetője, Juhász Attila, 2014 májusától július végéig töltötte be az igazgatói posztot. A szakember a továbbiakban a Borháló franchise szombathelyi üzletének egyik tulajdonosaként folytatja pályafutását, valamint egyéb marketing projektekkel foglalkozik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Új Burger King étterem és megújuló közterület a XXI. kerületben
Várhatóan 2026 elején nyitja meg kapuit Csepel első Burger King…
Tovább olvasom >Rugalmas nyitvatartással és bővülő kínálattal készül a nyári szezonra a PENNY
A PENNY Magyarország a nyári hónapokban is a vásárlói igényekre…
Tovább olvasom >Lángostésztával és halas menükkel tarolt a SPAR – ilyen termékinnovációkat díjaztak 2025-ben
Két újabb szakmai díjjal tüntették ki a SPAR-t nemrég. Az…
Tovább olvasom >