Öt százalék fölött a mezőgazdasági termelői árak növekedése
Októberben a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva az előző havi 6,2 százalékos emelkedés után. A növényi termékek ára 9,7 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 2,2 százalékkal csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gabonafélék ára 13,4 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 20,5, a kukoricáé 5,4 százalékkal.
A burgonya 37,2 százalékkal kerül többe, mint egy éve. A zöldségfélék ára 33,5 százalékkal emelkedett. Ezen belül a paradicsom 19,5, az uborka 36,7, a sárgarépa 36,9, a vöröshagyma 66,1, a karfiol 159,2, a fejes káposzta 69,1 százalékkal drágább, mint tavaly októberben.
A gyümölcsök ára átlagosan 25,6 százalékkal csökkent a tavaly októberi szinthez viszonyítva. Ezen belül az alma ára számottevően, 41,2 százalékkal, a szőlő ára pedig 17,9 százalékkal lett alacsonyabb.
A virágok 7,7 százalékkal drágultak.
Az élő állatok ára 2,6 százalékkal csökkent, ezen belül a sertésé 5,5 százalékkal, a vágómarháé 16,2 százalékkal esett vissza, miközben a baromfié 1,2 százalékkal emelkedett. Az állati termékek ára átlagosan 1,3 százalékkal mérséklődött, a tej felvásárlási ára 2,7, a tojásé 1,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly októberben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
V. Németh Zsolt: már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére
Már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére, a vízügyi igazgatóságok…
Tovább olvasom >Nagy István: hamarosan újraindulhatnak a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi…
Tovább olvasom >NAK: Brüsszel zöld utat biztosítana az ukrán importnak
Június 5-én lejárt az Ukrajna javára biztosított szabadkereskedelmi intézkedések hatálya,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >