OKSZ: változást hoznak a trafikok
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint alaposan felforgatja az élelmiszerüzletek rendjét, hogy az új trafikok a dohánytermékeken kívül más, elsősorban élvezeti cikkeket árulhatnak.
Az OKSZ hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy számításuk szerint az átlagvásárló, ha korábban 100 forintot elköltött egy élelmiszerüzletben, abból 40 forintot különböző élvezeti cikkekre fordított. A dohánytermékek mellett a trafikok kínálatában megjelenhet a lottó, a szeszesital, a kávé, köztük a helyben fogyasztható is, az energiaital, az ásványvíz, az üdítőital, a fagyi, a jégkrém és az újság.
Megkönnyíti a trafikosok helyzetét, hogy a július 15-től belépő árrésszabály alapján már nem kell más termékek értékesítésével megtámogatniuk a dohányértékesítést, az eddigi 4-5 százalékos árrés mellett eddig erre kényszerültek a kereskedők. A 10 százalék árrés előírása önmagában helyes döntés, hiszen ha a vásárló egy kiló kenyér árában minden költséget megfizet, a cigaretta esetében sem indokolt a kivétel, amit eddig a gyártók kényszerítettek a kereskedőkre – írja közleményében az OKSZ.
A szövetség szerint az új trafikrend előreláthatóan folyamatosan formálódni fog. A trafikosok, mivel cigarettát csak náluk lehet vásárolni, kivételezett helyzetben vannak ugyan, de a versenytől azért teljesen nem mentesülnek. Várható, hogy a koncessziósok egy része – a jobb üzletmenet reményében – vándorolni fog, természetesen a koncessziós határán belül. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >