OKSZ: idén 100 milliárd forintot költenek ajándékra a magyarok karácsonykor
Idén karácsonykor ajándékokra 100 milliárd forintot költenek a magyarok az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) becslései szerint, ami tartalmazza az internetes költést és a bolti vásárlásokat is.
Vámos György, az OKSZ főtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken ismertette: a kiskereskedelem teljes decemberi forgalma 3-4 százalékkal meghaladhatja idén az egy évvel ezelőtti 1000 milliárd forintot, de ennél nagyobb növekedés is lehetséges. Az ágazat 3,5 éve bővül.
Kitért arra: az idei fekete péntek akció minden eddiginél nagyobb méreteket öltött Magyarországon is. A vásárlók már az ajándékokat keresik, játékok, műszaki cikkek, kozmetikai cikkek fogynak legjobban, és előrehozzák a karácsonyi vásárlásokat.
A novemberi internetes költés várhatóan meghaladja majd a 40 milliárd forintot, és ennek legalább a fele a fekete péntek akciósorozathoz kapcsolódik – mondta, hozzátéve: az internetes kereskedelem növekedése ugrásszerű, 2017 harmadik negyedévében 23 százalékos a növekedés, és a következő két-három évben is kétszámjegyű lesz a bővülés. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Indul a nagybevásárlás, felkészült a kereskedelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács: akciós termékként csak magyar tej kerüljön a polcokra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az árrésstop hosszú fenntartásával a kormány túllőt a célon, a káros hatások viszont most élesednek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

