Nyári vásáron a ruhák fogynak legjobban
Úgy tűnik, a júliusi hőhullám árleszállítási hullámot hoz magával.
A kereskedők már az első igazi nyári napokon a szokásosnál kisebb árakkal csalogatják a vásárlókat üzleteikbe. Az egyes áruházak különböző időpontokban kezdik a nyári termékek leárazását, egészen augusztus végéig.
A válság hatása, hogy az akciós táblák ugyan nem változnak, de az árzuhanások mértéke és a kiárusításba vont cikkek köre szűkebb lehet a korábbiaknál.
A leárazás időszakáról és a kiárusításra kínált termékekről, az árengedmény mértékéről a kereskedő szabadon dönthet.
A leárazás, kiárusítás legfontosabb szabályai közé tartoznak a következők:
– nem téveszthető meg a vásárló azzal, hogy már a kiárusítás kezdetén nem kapható a meghirdetett termék,
– a reklámújságban feltüntetett ár a meghirdetett időszakban nem változtatható meg,
– többféle ár esetében a vásárlónak a legkisebbet kell fizetnie,
– az „akciós árut nem cserélünk” felirat megtévesztő, a minőségi kifogás nem utasítható el a leárazás miatt, kivéve, ha az árengedmény oka egy minőségi hiba, amiért viszont később már nem lehet panaszt tenni.
A legnagyobb szelete a nyári vásárnak a ruházati termékek köre. A ruházati és lábbeli üzletek száma a 2007. végén 25.848, 2011. végén 23.367 volt, a válság miatt 10%-kal csökkent. 2011-ben a KSH adatai szerint 386 milliárd forintot költöttünk különböző ruházati termékekre, ami a válság előtti időben megközelítette a 400 milliárd forintot: kevesebb ruhát veszünk (a mennyiséget tekintve közel 10%-kal) és kevesebbet is költünk rá. Vásárlási szokásainkra is jellemző, hogy a ruházkodás a takarékoskodás egyik területe, ráadásul a leárazások sem lendítik mindig felfelé a forgalmi mutatókat, legalábbis a júliusi, augusztusi hónapokban. (OKSZ.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >