OKSZ: a pünkösdi kereskedelmi forgalom meghaladta a húsvétit
A pünkösd előtti napokban a korábbiakhoz képest és húsvéthoz viszonyítva is élénkült a kiskereskedelmi forgalom, amely azonban csak a negyedik negyedévre szerezheti vissza korábbi lendületét – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, aki a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arra is felhívta a figyelmet, hogy az időseknek fenntartott vásárlási idősáv utolsó órája kihasználatlan.
Kifejtette, hogy a járványidőszak alatt folyamatosan változtak a vásárlási szokások, márciusban nagy felvásárlási rohamok voltak, de húsvétot követően egy kiegyensúlyozottabb időszak következett. Az élelmiszerkereskedelemben a forgalom már a szokásos körüli, de például az iparcikkek vásárlásában a következő hónapokban csak óvatos növekedés várható, hiszen a vásárlók még mindig megfontoltak, és tartanak a koronavírus járvány hatásaitól – fűzte hozzá.
Az elmúlt időszakban a forgalom csak a webáruházakban ugrott meg, különösen az elektronikus eszközök forgalma erősödött – jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy számításaik szerint legfeljebb a negyedik negyedévre lesz újra élénk a kiskereskedelmi forgalom.
Vámos György kitért az idősávos vásárlási rendszerre is, mint mondta a 9 és 12 óra közötti idősáv harmadik órája kihasználatlan, mivel a 65 felettiek döntően az első két órában vásárolnak. A harmadik óra egyben nehezíti a családok hagyományosan szombat délelőtti bevásárlását is – jegyezte meg OKSZ-főtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: augusztusban a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,4, az előző havit 0,8 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: Van még tér a bővülésre a magyar boltokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom bővülése, történelmi mélyponton a munkanélküliség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Világszintű internetleállás bénította meg a digitális szolgáltatásokat – kártyás fizetések is akadoztak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lojalitás újratöltve – ki nyeri a hűségháborút 2025-ben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hatszoros Hungaropack-díjas lett a DS Smith – új szintre emeli a fenntartható csomagolás innovációját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >