Felsőfokú szakképzés indul Gödöllőn ökotermesztésből
Ökológiai zöldség- és gyümölcstermesztés felsőfokú szakképzés indításának előkészületei kezdődtek meg a gödöllői Szent István Egyetemen – közölte a munkát összefogó egyetemi oktató, Matthew Hayes az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a kétéves képzést várhatóan 2013-ban indíthatják el. A tantárgyak között ökológiai ismeretek, talajtan, földművelés, öntözés, gazdaságtervezés, marketing is szerepel majd. A tananyagot francia, holland, angol és spanyol partnerintézmények bevonásával dolgozzák ki, s gyakorlati kézikönyv is készül, amely útmutatóul szolgál biokertészet beindításához – tette hozzá az egyetem Babavölgyi Biozöldség Tangazdaságának a vezetője.
Az évek óta Magyarországon élő angol szakember kiemelte, hogy ezen országokban már évtizedes múltra tekint vissza az ökológiai gazdálkodás oktatása – a vetésforgó alkalmazása, a vegyszermentes termesztés, a zöldtrágya felhasználása, a tápanyag-utánpótlás ismeretei –, míg itt a környezetgazdálkodási agrármérnöki képzésen belül mindössze egy tantárgyként szerepel az összetettebb tudást igénylő téma.
Véleménye szerint a Kárpát-medence adottságai jó alapul szolgálnak az ökológiai zöldség- és gyümölcstermesztés szélesebb körű elterjesztésére. Mint hozzátette, az országban jelenleg csupán mintegy 150 ezer hektáron termesztenek vegyszermentesen zöldséget, holott ennek a többszörösére is lehetőség lenne. Most körülbelül 700 családnak ad megélhetést ez a termesztési mód.
A tananyag összeállítása érdekében a gödöllői egyetem a külföldi társintézmények professzorait meghívta egy november elején tartandó tanácskozásra – közölte Matthew Hayes. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
