Okoskukákat kap egy kínai nagyváros
Beépített wifiantennákkal rendelkező, tűz- és bombabiztos „okos” hulladékgyűjtőket helyeznek el hamarosan a Szecsuan tartományi Csengtu utcáin – számolt be a Kínai Nemzetközi Rádió.
Az energia tárolását szolgáló akkumulátor ugyancsak rejtett alkatrésze lesz az egyébként tetszetős, szögletes, 5 milliméter vastag rozsdamentes acélból készült, többrétegű falú tárolónak. Hagyományosan a tetején lehet ugyan a szemet beledobni, de két erre szolgáló nyílása automatikusan nyílik és záródik. Szintén automata fertőtlenítője révén elvben nem lesz szabad kellemetlen szagokat árasztania.
A helyiek által előre King Kongnak becézett multifunkcionális kukák GPS-funkciójuknak köszönhetően üzenetet lesznek képesek küldeni a hulladékgyűjtőknek, ha már eljött az ideje ürítésüknek.
A délnyugat-kínai tartomány 14 milliós székvárosában a lakosok már izgatottan várják az új „csúcstechnológiát képviselő” közterületi kukákat, amelyeket napelemekkel látnak el, és amelyek környékén ingyenes lesz a wifiszolgáltatás. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megnyitott a SIAL China, hazánk is bemutatkozik
Prémium élelmiszerek és különlegességek is megjelennek az Agrármarketing Centrum közösségi…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: Kína magyar szakemberekkel fejlesztené borászati szektorát
Kína magyar szakemberekkel fejlesztené borászati szektorát – ismertette az Agárminisztérium…
Tovább olvasom >Kína magyar szakemberekkel fejlesztené borászati szektorát
Ökrös Oszkár helyettes államtitkár az Agrárminisztériumban fogadta Feng Fauit kínai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >