Okos bevásárlókocsit tesztel a belga Colruyt
A vásárlók által belehelyezett termékeket beolvasó és a vásárlás befejeztével a vásárolt áru értékének teljes összegét kijelző „okos bevásárlókocsit” fejlesztett a belga Colruyt lánc házon belül, amelyet a jövő hónapban fog tesztelni.
A belga Colruyt szupermarketlánc a belehelyezett termékeket szkennelő bevásárlókocsival kísérletezik. A rendszer hasonlít az Amazon Dash Cartjához, de közlése szerint a Colruyt Group maga fejlesztette házon belül.
A bevásárlókocsi „felismeri”, hogy mi kerül bele, miközben a vásárló beolvassa a kocsiban lévő termékek vonalkódját. A vonalkóddal nem rendelkező termékek, például a gyümölcsök és zöldségek a mérlegelés után egy kód segítségével adhatók hozzá a kocsi tartalmához. Az intelligens érzékelők (beleértve a kameratechnológiát is) és a mesterséges intelligencia ellenőrzi a termékek helyes rögzítését és súlyát. A kocsi fogantyúján elhelyezett képernyő mutatja a teljes számla összegét és a vásárlás közben automatikusan frissülő bevásárlólistát az Xtra alkalmazás segítségével.
– Ez egy újabb lépés a jövő boltja felé – állítja a kiskereskedő. A koncepció tesztelése még a kezdeti szakaszban jár: ebben a hónapban néhány alkalmazott használja, majd alapos kiértékelést követően a kiskereskedő dönt arról, hogy az év további részében a vásárlók is kipróbálhatják-e a bevásárlókocsit.
A bevásárlókocsi akkor zárja le a vásárlást és készíti elő a fizetést, amikor a vásárló el akarja hagyni az üzletet.
A fizetés hosszabb távon az Xtra Pay segítségével is lehetséges lesz.
– A gördülékenyebb vásárlás érdekében idővel szeretnénk még jobban felgyorsítani a bevásárlókocsin a regisztrációs folyamatot az AI és termékfelismerés segítségével – mondta el Jo Willemyns COO.
A Colruyt a bevásárlókocsin lévő kijelző kapcsán a retail médiában is lát lehetőséget. A Smart Cart olyan digitális platformmá válhat, amelyen a vásárlóknak további szolgáltatások kínálhatók: szerepet kaphat például a termékek üzleten belüli megtalálásában, de az akciókra való figyelemfelhívásban is.
– Végre lehetőség nyílik arra, hogy a bevásárlókocsit kommunikációs és interakciós csatornaként használjuk a vásárlóknak és nekünk legmegfelelőbb pillanatban – fűzte hozzá Willemyns.
Retail Detail
Kapcsolódó cikkeink
Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >Amazon: a mesterséges intelligencia miatt csökkenhet a vállalati dolgozók létszáma
Az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy belső üzenetben közölte, hogy a…
Tovább olvasom >Már három autonóm üzletet működtet a Carrefour Belgiumban
A Carrefour Belgium megnyitotta harmadik autonóm BuyBye üzletét a NATO…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >