Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvíz szedresi szakaszán, a holtágba egy ideiglenesen lefektetett, 600 m hosszúságú tápvezetéken keresztül 100 l/perc, összesen 80 ezer köbméter friss vizet juttatnak a Nádor-csatornából, melynek köszönhetően mintegy 45 cm szintemelést tudnak elérni – jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDVI) igazgatója csütörtökön a helyszínen, sajtótájékoztatón.

(Fotó: Pixabay)
Hubai Imre államtitkár elmondta, a vízpótlást a 4,7 milliárd forintos Vizet a tájba! program támogatásával valósítják meg. A beavatkozással másodpercenként 100 liter vizet juttatnak az Ős-Sárvízbe, amelynek köszönhetően megmenekül a halállomány, és megmarad a Natura 2000-es területen az ökoszisztéma – tette hozzá. Kiemelte, hogy az infrastruktúra állapotának javítását szolgáló azonnali beavatkozásokkal és szemléletváltással tud a legtöbbet tenni a vízügyi ágazat a tavalyról áthúzódó aszály és a rendkívüli csapadékhiány következményeivel szembeni küzdelem során. A vízügy már nem csak az árhullám levezetését tekinti alapfeladatának, mostanra a víz megtartásán és a tájban való tározásán is dolgozik. Mostantól arra kell felkészíteni a műtárgyakat, berendezéseket, szakembereket, fedezetet, hogy a vízügy az ökológiai vízpótlást alapfeladatként tudja elvégezni. Megjegyezte: az Ős-Sárvízen felhalmozott vízkészlet a meleg, páradús, felszálló légáramlatokból keletkező helyi csapadékhoz is hozzásegíti a térséget, amely mérsékeli a rendkívüli csapadékhiány okozta terméskiesést is. Ahogy látható, a holtág mellett épp most virágzó kukorica öntözés nélkül is kiváló termést fog adni. Úgy fogalmazott, az ilyen típusú beavatkozások lesznek a „jövő nagy reménységei” a klímaváltozás elleni küzdelemben. A holtágba juttatott víz egy része elpárolog, más része a talajba szivárogva felvehetővé válik a növények számára, így a párologtatásnak köszönhetően is, hozzájárul ahhoz, hogy hűtse a tájat – mondta. A kormány a halastavak, horgásztavak ökológiai vízpótlását beemelte a vízügy alapfeladatai közé, egyben az OVF koordinációja mellett a forrást is biztosította – fűzte hozzá. Horváth Angéla, a KDVI igazgatója közölte, az igazgatóság a Nádor-csatornától 600 méter csővezetéket épített ki az Ős-Sárvízig, a július 1-én kezdett szivattyúzásnak köszönhetően eddig 10 centimétert emelkedett a holtág vízszintje. A vízpótlást a tervek szerint július végéig végzik napi 12 órás szivattyúzással, a holt-Sárvíz szintje 40-50 centimétert emelkedhet. Azt mondta, a vízügyi ágazat feladata most a vizek megtartása, ennek érdekében együttműködést kell keresni helyi szervezetekkel; a Sárvíz esetében a KDVI a Szedres és Vidéke Horgászegyesülettel és a Szedresi Sziget Egyesülettel közösen valósítja meg a projektet.
Benke Béla, a Szedresi Sziget Egyesület elnöke elmondta, a vízszint növelése nélkül katasztrófahelyzet állna elő a holtágon
Erdélyesi János, a horgászegyesület elnöke ismertette, az szervezet 14 hektárt kezel az Ős-Sárvíz 50 hektáros területéből. Jelenleg mintegy 60 centiméter hiányzik a telítettséghez. A most felöltöltendő szakasztól északra egy kiszáradóban lévő mederrendszer húzódik, amely a Sárvíz szabályozás előtti medre volt, ez körülbelül 800 ezer köbméternyi vizet tudna tárolni – mondta. Hubai Imre arról is beszélt, hogy a vízgyűjtő határon túli szakaszán lehullott 45-60 mm, valamint a Tisza hazai vízgyűjtő területén az eddig lehullott 20-50 mm csapadékcsapadékból keletkező, többlet vízhozamból, ami csak befér, betárolják a Felső-Tiszán, a Tisza-tóban, a Jászsági, a Nagykunsági, a Tiszafüredi és a TIKEVIR rendszerben és folytatva a takarékos vízfelhasználást és szigorú menetrend szerinti elosztást, feltöltik belőle az öntözőrendszerek készleteit.
Idehaza és a határon túli területeken is várnak még további 20-60 mm esőt, ami másodpercenként akár 50-100 köbméter többlet vízhozamot is előidézhet a folyón
Az elkövetkezendő 1-2 hét során ebből már megemelt vízszintet érzékelhet a lakosság a Tisza középső és alsó szakaszán is. Mindez Szolnok ivóvízellátása miatt is fontos, ahol az üzembiztonság fokozása érdekében külön programmal készülnek. Az így betárolt mintegy 650 millió köbméterből 178 millió köbméter többlet víznek köszönhetően továbbra is biztosított a gazdák ingyenes öntözővízzel való ellátása, valamint az ökológiai vízpótlás, a vízvisszatartás és a Vizet a tájba! program fedezete. A kormány így tud a legtöbbet tenni az idei rendkívüli aszály és csapadékhiány által leginkább veszélyeztetett gazdák érdekében. Közölte, a Vizet a tájba! program végrehajtásán ma is több, mint 880 vízügyes szakember dolgozik, 190 munkagéppel és 172 szivattyúval.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: nagy területen nem enyhül az aszály
Az elmúlt hét végén sokfelé érkezett csapadék, nagy területek azonban…
Tovább olvasom >Aszályszorongás a köbön: a kukorica, a burgonya és az alma a legveszélyeztetettebbek
Az idei nyári aszály már most is érezteti hatását a…
Tovább olvasom >HUN-REN: főleg a kukorica, a burgonya és az alma termésmennyiségére lehet hatással az idei aszály
Főleg a kukorica, a burgonya és az alma termésmennyiségére lehet…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >