ÖKOINDUSTRIA2020: későbbre halasztva, megduplázva
A járványügyi készültségi időszak friss információi alapján, a vonatkozó szabályok ismeretében a Szövetség úgy döntött, hogy elhalasztja az idén novemberre tervezett nemzetközi szakkiállítását és azt jövő április 28-30-a között rendezi meg a Millenárison. Az idei novemberi dátumra online szakmai kerekasztallal, konferenciákkal készül a szervezőcsapat.
A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége által hagyományosan szervezett nemzetközi szakkiállítás, amely a hazai környezetipar legújabb eredményeit, innovációit mutatja be kétévente – idén is sok céget, szakmai érdeklődőt vonzott. A sikeres előkészítés eredményeként szinte minden stand elkelt és több mint 20 szakmai program, konferencia várta az érdeklődőket.
A szervezők folyamatosan figyelemmel kísérték a járványügyi készültség híreit, remélve, hogy ez nem befolyásolja az esemény lebonyolítását. Az elmúlt napokban érkezett – egyre kedvezőtlenebb – hírek azt vetítették előre, hogy a kiállítás nemzetközi jellege nem lesz biztosítható, valamint a kiállítók és az
érdeklődők egészsége védelmének szem előtt tartásával döntöttek amellett, hogy a kiállítást ilyen körülmények között novemberben nem rendezik meg, hanem azt 2021. április 28-30-ára halasztják.
Az ÖKOINDUSTRIÁ-ra már előkészített szakmai programok közül jónéhányat novemberben online közvetítéssel tartanak meg a szervezők:
– a körforgásos gazdaságról, a műanyagok életciklusáról szóló nemzetközi szakmai
kerekasztalbeszélgetést,
– a kármentesítések és barnamezős beruházásokról szóló konferenciát,
– a Tid(y)Up! élővizek megtisztítását célul kitűző INTERREG projekt nemzetközi kick-off eseményét,
– és a Startup Plastic Surgery inkubációs program döntőjét.
Ugyanakkor a már regisztrált kiállítók az egyeztetések során megerősítették azt a véleményt, hogy az online tér egy jó lehetőség a szakmai egyeztetésekre, de az üzleti életben szükség van az élő eseményekre, a technológiák élőben való megtekintésére, a személyes találkozásokra, kapcsolatépítésekre. Éppen ezért a jövő évi ÖKOINDUSTRIA szakkiállítást is a zöldipar szereplőinek személyes részvételével tervezik megvalósítani a szervezők, fokozott biztonsági intézkedések mentén, a kidolgozott COVID Útmutató alapján. (A szervező csapat)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordszámú kiállítóval tér vissza idén az Anuga Organic
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mentesen is teljesen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Folyamatos megújulás a fenntarthatóság útján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vonzó közönségprogramok várják a 82. OMÉK látogatói
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >