OECD: továbbra is az alacsony növekedés csapdájában a világgazdaság
Továbbra sem várható a világgazdasági növekedés gyorsulása a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán kiadott jelentése szerint.
Az OECD évente kétszer – május-júniusban és novemberben – adja ki a világgazdaság kilátásaival foglalkozó kiadványát, és évente kétszer – február-márciusban és szeptemberben – az ezeket felülvizsgáló közbülső jelentést.
A legfrissebb becslés szerint a világgazdaság idén 2,9 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő a tavalyi 3,1 százalék után.
Az OECD megállapította: a jegybankok által szerte a világon folytatott túl laza monetáris politika torzulásokat okoz a pénzpiacokon. Ahhoz, hogy ez a fajta monetáris politika hatékony legyen, megfelelő fiskális politikára is szükség van, olyanra, amely segíti a növekedést ösztönző fogyasztás fellendítését – fejtette ki az intézmény.
A mostani köztes jelentésben az Egyesült Államok és Kanada hazai össztermékének (GDP) a várható növekedését és a brazil gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzést módosították jelentősen júniushoz képest: az amerikai és a kanadai növekedést 0,4, illetve 0,5 százalékkal lefelé, a brazilt 1,0 százalékkal fölfelé. Ez azt jelenti, hogy az OECD várakozása szerint idén mindössze 1,4 százalékkal nő az amerikai GDP, míg a brazil visszaesés 3,3 százalék lesz a tavalyi csaknem 4 százalék után. Jövőre már csak 0,3 százalékos csökkenést vár Brazíliában a párizsi székhelyű nemzetközi szervezet.
Az Egyesült Államokban hiába nőtt robusztusan a foglalkoztatottak száma és a fogyasztás, a beruházások volumene gyenge – írta az OECD. A kereslet jövőre várhatóan tovább fog bővülni, de így is elmarad a historikus standardoktól – tette hozzá.
Ami a 2017-re szóló előrejelzést illeti, az OECD jelentősen lefelé módosította a brit és az olasz növekedést is júniushoz képest: Nagy-Britanniában már csak 1,0 százalékos bővülésre számít a korábbi 2,0 százalék helyett, Olaszországban pedig 0,8 százalékra a júniusi 1,4 százalék után. Ennek oka a szigetország esetében az EU-tagság elutasítása (Brexit) utáni bizonytalanság, ami az OECD értékelése szerint komoly lefelé ható kockázatként jelenik meg.
Az előrejelzés szerint az euróövezetben idén 1,5 százalék, jövőre 1,4 százalék lesz a növekedés a tavalyi 1,9 százalék után. A német gazdaság – amely tavaly 1,5 százalékkal nőtt – az OECD várakozása szerint idén 1,8 százalékkal, jövőre 1,5 százalékkal bővül. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az euróövezetben és az Európai Unióban havi összevetésben csökkentek, éves szinten nőttek a termelői árak áprilisban
Az euróövezetben és az Európai Unióban (EU) havi összevetésben csökkentek,…
Tovább olvasom >Az OECD minimálisan rontott idei és jövő évi globális GDP-növekedési előrejelzésén
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minimálisan rontotta az…
Tovább olvasom >Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >