OECD: felgyorsult a G20-ak árukereskedelmének a növekedési üteme a negyedik negyedévben
A negyedik negyedévben felgyorsult a világ húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő globális gazdasági erőcentruma árukereskedelmének szezonálisan kiigazított növekedési üteme dollárban kifejezve. A növekedéshez hozzájárult a nyersanyagok, beleértve az energiahordozók magas ára is – áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapjára csütörtökön felkerült összegzésben.
A G20-országokból származó áruexport a december végével záródott három hónapban 3,4 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, miközben az import 5 százalékkal emelkedett. A felülvizsgált adatok szerint a harmadik negyedévben az export 1,5 százalékkal, az import 0,9 százalékkal nőtt.
A negyedik negyedévben az Egyesült Államok áruexportja 7,1 százalékkal, importja 5,9 százalékkal, Nagy-Britanniáé 3,2 százalékkal, illetve 5,3 százalékkal, az Európai Unió árukivitele 2,3 százalékkal, behozatala 5,1 százalékkal nőtt. Kína exportja 4,6 százalékkal, importja 0,9 százalékkal, Japáné pedig 0,5 százalékkal, illetve 2,2 százalékkal emelkedett.
Az előzetes adatok alapján a G20-ban a szolgáltatások kereskedelme is bővült a negyedik negyedévben: az export 2,5 százalékkal, az import pedig 2,4 százalékkal a harmadik negyedévvel összevetve. A bővülés üteme ugyanakkor lassult, a harmadik negyedévben ugyanis a kivitel még 3,8 százalékkal, a behozatal pedig 3,5 százalékkal nőtt. A szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó adatok jelenleg csak a G20-országok alig több mint fele esetében állnak rendelkezésre.
A G20-ba Argentína, Ausztrália, Brazília, az Egyesült Királyság, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Kanada, Kína, Mexikó, Oroszország, Szaúd-Arábia, az Egyesült Államok, Törökország, Franciaország, a Dél-Afrikai Köztársaság, Dél-Korea, Japán és az Európai Unió tartozik.
Kapcsolódó cikkeink
A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD tagországok GDP-növekedése 0,3 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A világgazdaság 65 százalékát képviselő szervezet igazgatóságába választották a VOSZ társelnökét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

