OECD: a vártnál is nagyobb ütemben lassul idén a világgazdaság növekedése
Rontotta idei világgazdasági növekedési előrejelzését a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
Az OECD – évente kétszer kiadott – előrejelzésében, a májusban várt 3,2 százalékról 2,9 százalékra mérsékelte az idei és 3,4 százalékról 2,9 százalékra a jövő évi világgazdasági növekedés, és azzal számol, hogy a GDP 2021-ben 3 százalékkal nő. Tavaly a globális GDP 3,5 százalékkal bővült.
A jelentés összeállítói szerint a globális gazdaság növekedése fokozatosan csökken, a kereskedelmi forgalom lassul, a beruházások érezhetően mérséklődnek, romlik az üzleti és a fogyasztói bizalom és kedvezőtlen hatással van a világgazdaságra a politikai bizonytalanság. Ugyanakkor a munkaerőpiaci körülmények javulnak, összességében mérséklődik a munkanélküliség.
A kereskedelmi ellentétek elmélyülése miatt a világkereskedelmi forgalom bővülése a globális gazdasági válság óta legalacsonyabb szintre, 1,2 százalékra lassul az idén a tavalyi 3,7 százalékról. Májusban az OECD gyorsabb, 2,1 százalékos növekedést várt idénre. A jövő évi növekedési adatot 3,1 százalékról 1,6 százalékra vágta vissza az OECD, 2021-ben pedig 2,3 százalékos növekedést vár a világkereskedelmi forgalomban.
Tavaly a globális munkanélküliségi ráta 5,3 százalék volt. Májusban az idei évre ugyancsak 5,3 százalékkal számolt az OECD, amely most ezt a várakozását 5,2 százalékra változtatta, a jövő évit pedig 5,2 százalékról 5,1 százalékra csökkentette. Az OECD 2021-re 5,1 százalékos globális munkanélküliséget becsül.
Az OECD a legfejlettebb G20-ak idei gazdasági növekedésével kapcsolatos várakozását 3,4 százalékról 3,1 százalékra, a jövő évit 3,6 százalékról 3,2 százalékra mérsékelte a tavalyi 3,8 százalékos bővülést követően. 2021-re 3,3 százalékos gazdasági növekedés várt a G20-ak esetében az OECD.
Az OECD-országok idei GDP-bővülésével kapcsolatos várakozását 1,8 százalékról 1,7 százalékra, a jövő évit 1,8 százalékról 1,6 százalékra mérsékelte. Tavaly az OECD országok GDP-je 2,3 százalékkal nőtt és várhatóan 1,7 százalékkal bővül 2021-ben.
A jelentés összeállítói nem változtattak az euróövezet idei GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzésükön, továbbra is 1,2 százalékot várnak a tavalyi 1,9 százalék bővülés után. A jövő évvel kapcsolatos becslést azonban 1,4 százalékról 1,1 százalékra rontotta az OECD, amely 2021-re 1,2 százalék növekedést valószínűsít.
Az Egyesült Államok gazdasági növekedése tavaly 2,9 százalék volt. Az OECD májusban az idei évre 2,8 százalékot várt, ami most 2,3 százalékra rontott, a jövő évit pedig 2,3 százalékról 2 százalékra csökkentette. 2021-ben várhatóan 2 százalékkal nő az amerikai GDP.
Kínában is lassul a GDP-növekedés a tavalyi 6,6 százalék bővülés után. Az OECD csütörtökön megerősítette az idei évre szóló, májusi 6,2 százalékos becslését. A jövő évit azonban 6 százalékról 5,7 százalékra csökkentette, és 2021-ben már csak 5,5 százalékos kínai gazdasági növekedést vár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Befektetői felmérés: markánsan romlanak a globális üzleti szektor idei világgazdasági növekedési várakozásai
Markánsan romlanak a globális üzleti szektor idei világgazdasági növekedési várakozásai…
Tovább olvasom >Vámháború árnyékában – Felforgatja-e a világgazdaságot az amerikai protekcionizmus?
Új szakaszába lépett az Egyesült Államok és Kína között évek…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a jövő héten visszatérnek az éjszakai fagyok
A hét végéig még további kiadós eső várható, így folytatódik…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >