Objektív megmérettetés
Idén márciusban 12. alkalommal került sor a CBA már tradicionálissá vált tavaszi borversenyére.
– Az évenkénti megmérettetés célja a kiváló minőségű borokból álló kínálat megteremtése, valamint az ezt előállítani képes hazai borászatok piacra jutásának támogatása – emelte ki Fodor Attila, az üzletlánc kommunikációs igazgatója. Az üzletlánc borválasztékának pozicionáltságát hangsúlyozza a verseny új elnevezése: I.Príma borverseny. A CBA az eredményhirdetés után a legkiválóbb tételekből fogja a Príma boltkategória 2018-as borkínálatát kialakítani.
A szakember elmondta, hogy a 111 hazai borászat 830 nevezett bora közül – előválogatás után – 560 tételt vizsgált vakkóstolással a borász szakma krémje. Nemcsak a már ismert, jó nevű borászatok küldhették el tételeiket: a bírált borok 20 százaléka fiatal, feltörekvő borászok műhelyéből került ki. A kiválasztott borok túlnyomó többsége arany-, illetve ezüstérmes, a legjobbak jelenhetnek meg az üzletlánc kínálatában.
Újdonság volt idén, hogy a Magyar Bor Akadémia védnöksége alatt zajló versenyen a nyolc bírálóbizottság egyike kizárólag hölgyekből állt.
A Príma borverseny az ország legnagyobb kereskedelmi borversenye.– Ez a magyar borvalóság, az objektív megmérettetés! – fogalmazott találóan Vincze Árpád, a CBA főborásza –, nem a pincék kis mennyiségben előállított, különleges tételei versenyeznek, hanem a kereskedelemben is kapható tételek. Fontos, hogy a legjobbnak kiválasztottaknak jelentős piacot tudunk biztosítani! //
Kapcsolódó cikkeink
Világelső somlói fehérbor a Concours Mondial de Bruxelles borversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyíregyházán nyílt meg a Kerekes Kft.-hez tartozó első Príma-üzlet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új korszakot nyit a Privát és CBA integráció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A svédasztalos menzák biztonságos üzemeltetésére figyelmeztet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az E-bike Program 2025 pályázati szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >