Nyugodtan telik az idei Oktoberfest
Nyugodtan telik a félidejéhez érkezett idei Oktoberfest, a rendőrség szerint „teljesen normálisan” folynak eddig az események – és a sör is.
A múlt szombaton kezdődött meg Münchenben a folyékony kenyér 180. alkalommal megrendezett ünnepe. Dieter Reiter, az esemény igazgatója a félidőben arra hívta fel a figyelmet, hogy már az első hétvégén egymillió ember látogatott ki a Terézia-rétre és akkor egymillió korsó sört adtak el. A nyitó hétvégén az ételek is jól fogytak: a megéhezett sörivók összesen több tízezer csirkével és nyolc ökörrel laktak jól.
Az idei Oktoberfesten 9,40 és 9,85 euró (2810-2945 forint) közötti összeget kell fizetni az egyliteres korsó sörért, ami minden korábbinál magasabb ár, és 3,6 százalékos drágulás 2012-höz képest. A szervezők arra számítanak, hogy nagyjából 6 millióan látogatnak el az október 6-ig tartó fesztiválra.
Az első napon már a hivatalos megnyitó előtt le kellett zárni több sörsátrat, mert megtelt. Az első vendégek már kora hajnalban elzarándokoltak a Terézia-rétre, hogy biztosan legyen helyük.
Tavaly a 2011-ben feljegyzett rekordnál mintegy ötszázezerrel kevesebb látogatót, 6,4 millió embert vonzott az Oktoberfest, amelyen csaknem 7 millió korsó sör fogyott.
A rendezvény eredete egy esküvőre nyúlik vissza: Lajos bajor trónörökös (a későbbi I. Lajos király) 1810. október 12-én vette feleségül Terézia szász-hildburghauseni hercegnőt, és a menyegző alkalmából lóversenyt rendeztek az újonnan épült versenypályán a város kapui előtti Terézia-réten, ahol az uralkodócsalád étellel, itallal is megvendégelte az ünnepségek részvevőit.
Az Oktoberfestet 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, és a kezdetét előrehozták a kevésbé hűvös szeptemberre.
A rendezvény népszerűsége az 1880-as évektől ugrott meg igazán, amikor bevezették az elektromos világítást és a sült kolbász mellett grillcsirkét is árusítani kezdtek.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >