Nyolcvanöt százalékkal csökkent a műanyagzacskók használata Angliában
Nyolcvanöt százalékkal, 500 millió darabra esett vissza az egyszer használatos műanyagzacskók száma azóta, hogy múlt év októberétől 5 pennyt számítanak fel értük a kereskedelmi egységekben.
Egy évvel korábban még több mint hétmilliárd darabot használtak fel a hét legnagyobb szigetországi áruházlánc vásárlói. Első gyors felmérése nyomán a környezetvédelmi tárca úgy vélte, hogy jól működik az környezetvédelmi intézkedés bevezetése.
Anglia Nagy-Britannia utolsó része, amely fizetőssé tette a műanyag bevásárlótáskákat. Skóciában, Walesben és Észak-Írországban ezzel a módszerrel már sikerült jelentősen csökkenteni az egyszer használatos zacskók számát.
A rendelkezés a legalább 250 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásokra vonatkozik kötelezően, de kisebb
üzletek is kérhetnek pénzt a műanyag zacskókért. A kormány a rendelet életbeléptetésekor azzal számolt, hogy 80 százalékkal csökkenthetik a bevásárlószatyrok használatát az üzletekben – írta a The Guardian című brit napilap internetes oldala.
A londoni Imperial College egy minap közzétett tanulmánya szerint a Nagy-Britannia körüli vizekbe kerülő műanyaghulladékot az óceáni áramlatok futószalagként szállítják északra, két év alatt elérnek az Északi-sarkvidékre, ahol évekig keringenek körbe-körbe.
Korábbi becslések szerint legkevesebb egytrillió darab műanyaghulladék fagyott bele az arktiszi tengeri jégbe az elmúlt évtizedekben, ami azt jelenti, hogy a területen még a jól ismert csendes-óceáni szeméttakarónál is koncentráltabban van jelen a műanyaghulladék.
A szakemberek szerint öttrillió darab műanyagszemét úszkál a világ óceánjaiban. Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy az óceánokba került műanyag hatással van az állatok egészségre, a táplálékláncon keresztül pedig az egész ökoszisztémára. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése, a gazdák 91…
Tovább olvasom >AM: jelentős támogatás segíti a Dévaványai-Ecsegi puszták természetes vízháztartásának helyreállítását
A Körös-Maros Nemzeti Park területének jelentős része vizes élőhely, ezért…
Tovább olvasom >Raisz Anikó: a mezőgazdasági területek fenntarthatósága mellett fontos a vízhiányos időszakok okozta helyzet kezelése is
A mezőgazdasági termőterületek fenntarthatósága mindannyiunk számára fontos, viszont legalább ilyen…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >