Nyolcvanmilliárd pár evőpálcika fogy évente Kínában
Az erdőirtások egyik okának nevezte az eldobható evőpálcikák gyártását egy északkelet-kínai faipai vállalat vezetője a kínai parlament most folyó ülésszakán: állítása szerint évente 80 milliárd pár pálcikát gyártanak a világ legnépesebb országában.
Ekkora mennyiségű – 20 centiméter hosszú, 1 cm magas és 0,5 cm széles – pálcikával 360-szor lehetne befedni a világ legnagyobb közterét, a pekingi Tienanmen teret – közölte Po Kuang-hszin, a Csilin tartományi állami cég első embere.
A kínai emberek evőeszközigénye nagy teher az ország erdeire – jegyezte meg, és hogy érzékeltesse a hozzávalók mértékét, elmondta, hogy a mennyiséghez 20 millió 20 éves fát kell kivágni évente.
A legutóbbi, 2009-es felmérés alapján Kínában az erdő lefedettség 20,36 százalékos volt, amivel a kelet-ázsiai ország a 139. helyet foglalta el a világon. Az egy főre jutó erdőtakaró 0,145 hektár, ami kevesebb mint egynegyede a világátlagnak.
Po úgy véli, hogy az erdővédelem tehetetlen, mert akkora az igény a pálcikákra. A helyzeten szerinte csak az segíthet, ha az embereknek változtatnak a szokásaikon, és magukkal viszik saját használatú pálcikáikat.
Az ötlet nem új, de eddig nem vált be. A képviselő most egészen odáig ment, hogy felvetette: idővel fokozatosan le kellene szoktatni a kínaiakat a pálcikák használatáról. A kritikáktól tartva azt azért nem mondta ki, hogy kést, villát és kanalat tetetne a kínai fogásokkal terített asztalokra is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >