Nyolc üzleténél 11 új, ingyenes e-töltőt adott át Budapesten és vonzáskörzetében az ALDI
Hat budapesti, egy érdi és egy dunakeszi helyszínen várja ingyenes töltési lehetőség az e-autósokat: újabb nyolc üzletnél kialakított e-töltővel bővült az ALDI hálózata.
2018 őszén az ALDI és az E.ON megállapodást kötött arról, hogy 123 magyarországi ALDI-üzlet parkolójában teszik elérhetővé az energiavállalat által telepített és üzemeltetett 360 töltőpontot. Az érintett üzletek immár harmadánál át is adták a töltőket, így az országosan majd 82 települést érintő hálózat jelenleg 12 megyében 61 töltővel és 130 töltőponttal áll az autósok rendelkezésére. A szolgáltatás a hálózat kiépítésének kezdete óta ingyenes, így jelenleg is díjfizetés nélkül lehet igénybe venni.
A beruházás újabb lépéseként már a következő budapesti, érdi és dunakeszi ALDI-üzleteknél is lehetőség van az elektromos-, valamint plug-in hybrid autók akkumulátorainak feltöltésére, így Pest megyében 13 ALDI üzletnél 18 töltő és 36 töltőpont vehető igénybe. Ezek közül az újonnan elérhetők:
Budapest, XVI. kerület Bökényföldi út 102.,
Budapest, XVIII. kerület Cziffra György utca 7.,
Budapest, XIX. kerület Üllői út 280.,
Budapest, XX. kerület Köves út 9.,
Budapest, XX. kerület Székelyhíd utca 23.,
Budapest, XXI. kerület Szent Imre tér 6-8.,
2030 Érd, Sulák utca 2.,
2120 Dunakeszi, Pallag utca 68.
További újdonság, hogy az e-töltőpontok igénybevételét idén áprilistól az ingyenesen letölthető drivE.ON mobil applikáció is segíti, ami még kényelmesebbé teszi a töltést. Az alkalmazás segítségével a kiválasztott töltő már fél órával a tervezett használat előtt lefoglalható, illetve, ha éppen használatban van, akkor a rendszer automatikus értesítést küld a foglaltság megszűnéséről, így elkerülhető a felesleges várakozási idő.
Az alkalmazásról bővebb információk az alábbi oldalon találhatók: eon.hu/driveon
Az E.ON és az ALDI is elkötelezett a fenntarthatóság és az energiahatékonyság mellett, erőforrásaikkal támogatni kívánják a környezetkímélő közlekedést, bolygónk védelmét. A két vállalat együttműködése a töltőhálózat kiépítésére és üzemeltetésére 10 évre szól, és további 5 évvel meghosszabbítható.
Kapcsolódó cikkeink
Kiflivending – A nap videója
Sokféle extrém vendingautomatát láttunk (és mutattunk be) már, de a…
Tovább olvasom >DRS megtakarítási kártyát vezet be az Aldi Írországban
Új Deposit Return Scheme (DRS) megtakarítási kártyát vezetett be az…
Tovább olvasom >Magasabb fokozatba kapcsol a Lidl nemzetközi terjeszkedése
Rálépett a gázra a Lidl nemzetközi bolthálózatának bővítése kapcsán. A…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >