Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tiszát a PET kupán
Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszát a PET kupa idei résztvevői – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Közlésük szerint a csaknem 80 folyamkilométeres távon 16 hajó és 320 fős legénység bevonásával, a Természetfilm.hu Egyesület szervezésében valósult meg a 7. Tiszai PET Kupa. A családi, baráti és vállalati csapatok két nap hajóépítés után álltak rajthoz Tivadarnál.
A saját készítésű pillepalack hajókkal evező csapatok és az önkéntesek által összegyűjtött hulladékmennyiség csaknem felét újrahasznosítják.
A 7. PET Kupát 2017 után ismét a Tilos Rádió hajója nyerte, a civil rádió csapata az elmúlt három évben mindig dobogós helyen végzett. Második helyezett az ICPDR (Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság) lett, míg a harmadik hely három csapat között oszlott meg.
A fejenként legtöbb hulladékot összegyűjtő csapat különdíját, a Tisza Hősei díjat idén egy Egyesült Államokban élő, magyar származású család nyerte.
Mint írják, az idei verseny tapasztalatai alapján bebizonyosodott, hogy azokon a folyószakaszokon, ahol a csapatok a korábbi évek során többször jártak és gyűjtötték az ártéri hulladékot, sokkal kevesebb volt a felhalmozódott szemét.
A szakemberek idén a folyó hullámterében egy méteres mélységből, fúrással vettek üledékmintát. A kutatók azt vizsgálják, hogy a régebben leülepedett talajrétegekben megtalálhatóak-e a mikroműanyagok, valamint hogy milyen baktériumok kísérik a folyami hulladékokat – írták a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MOHU: több mint kétmilliárd PET-palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza az indulás óta a REpont rendszerén keresztül
Több mint kétmilliárd PET-palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza a…
Tovább olvasom >Raisz Anikó: a mezőgazdasági területek fenntarthatósága mellett fontos a vízhiányos időszakok okozta helyzet kezelése is
A mezőgazdasági termőterületek fenntarthatósága mindannyiunk számára fontos, viszont legalább ilyen…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság a polcon – Mit gondolnak a vásárlók a csomagolásról és a környezetvédelemről?
A környezettudatosság egyre fontosabbá válik a mai világban, és a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >