Nyolc éves a Magyarok Kenyere program
Nyolcadik évébe lépett idén a Magyarok Kenyere program: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) főszervezésében és a MAGOSZ együttműködésével megvalósuló jótékonysági kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet szétosztják a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek – közölte a NAK az MTI-vel.
A NAK közleménye felidézi, hogy a program támogatottsága évről évre növekszik, 2017-ben is minden eddigi rekordot megdöntött a 19 magyarországi megyéből és 12 határon túli régióból származó mennyiség: a 2011-es 10 tonna után 2016-ban 515, 2017-ben pedig már 628 tonna adománybúza gyűlt össze. Még soha annyian nem vettek részt adományozóként a programban, mint 2017-ben: összesen 3969 – 2392 magyarországi és 1577 határon túli – magyar gazda gyűjtött búzát. A határon túli területek az elmúlt évekhez hasonlóan aktivitásukról tettek tanúbizonyságot, a 2016-os 100 tonnát 2017-ben jelentősen túlszárnyalva 155 tonnával járultak hozzá a jótékonysági kezdeményezés sikeréhez.
A közreműködő malmok által megőrölt búza mintegy 380 tonna lisztet eredményezett, amelyet ismét a csaknem 80 ezer rászoruló gyermeket ápoló és gondozó szervezet kapott meg. A liszt nagy részét 2017-ben is a program kiemelt kedvezményezettjei kapták, de a korábbi évekhez hasonlóan ismét lehetőség nyílt arra, hogy minden magyarországi megye karitatív szervezetei részesüljenek az adományokból.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megalakulása óta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (MAGOSZ) együttműködve szervezi a Magyarok Kenyere programot, ezen keresztül a közösségek és a rászorulók támogatását. A NAK eleinte stratégiai partnerként, 2015 óta pedig már főszervezőként vesz részt a programban, a MAGOSZ pedig a hazai gazdatársadalmat összefogva, tagságát minden évben mozgósítva működik közre a búzaadományok begyűjtésében.
„Büszke vagyok a magyar gazdatársadalomra, akik nélkül a Magyarok Kenyere program ma nem lehetne az egész Kárpát-medencét átölelő jelentős kezdeményezés” – mondta el Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
„A MAGOSZ és tagsága idén is mindent megad ahhoz, hogy sikeres legyen a program” – hangsúlyozta Jakab István elnök. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A NAK falugazdászai ingyen elkészítik a gazdaságátadási pályázatokat
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kisüzemi…
Tovább olvasom >Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Megtartották a Magyarok Kenyere program idei Kárpát-medencei Búzaösszeöntő Ünnepségét
Megtartották a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >Újra Platina-minősítést kapott a Metsä Board az EcoVadis-tól – a világ élmezőnyében a papír- és csomagolóiparban
A Metsä Board ismét elnyerte az EcoVadis Platina minősítést, amellyel…
Tovább olvasom >