Nyolc év alatt félszáz: a Tesco-nál már hagyománnyá vált az aukciós eladás
Még mindig az árverés a nélkülözhetővé vált gépek, alkatrészek és szerszámok legeredményesebb értékesítési formája. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ötven alkalom során több ezerszer ütötték már le a Tesco használaton kívülre helyezett eszközeit. A brit lánc a Magyarországon évek óta bevált gyakorlatát kiterjesztette Csehországra és Szlovákiára is – ezúttal például bálázók, tömörítő prések és konténerek érhetők el a kínálatból.
Az eladó bevételt generál, mert olyan, a termelésből kivont eszközöktől válhat meg, amelyek mások számára komoly hasznot jelenthetnek, a vevő pedig alacsony áron férhet hozzá a kipróbált technikákhoz, melyek ugyanakkor versenyelőnyhöz juttathatják, hiszen az aukciókon nem egyszer a legkorszerűbb technológiák cserélnek gazdát. Ennek az egyszerű igazságnak a felismerése vezethetett odáig, hogy a hazai árverési platform egyre nagyobb sikereket ér el. A Tesco láncnak 2011-ben volt az első online aukciója, most pedig már túl van az 50. aukcióján, ami szintén a metódus sikerét bizonyítja.
„Jó eredményeket hozott az első félévben a hazai ipari aukciós piac. Miközben a forgalom meghatározó hányadát továbbra is gépek, ezen belül is szerszámgépek tették ki, nagyon megnőtt a kínálat az egyéb eszközökből és berendezésekből. Jellegzetes példa erre az irodabútor, amiből nemcsak a felhozatal, de a kereslet is látványosan bővült – mondta Kocsis Csaba, az árveréseket bonyolító Intergavel Kft. vezetője. Ezt a trendet erősítette a legnagyobb hazai élelmiszerlánc, a Tesco legújabb, határokon átívelő döntése.
Míg a fejlett európai országokban a használt, de használható ipari gépek, illetve az üzleti működéshez szükséges legkülönbözőbb eszközök kereskedelme évtizedek óta létező és kiaknázott terület, addig Közép-Kelet-Európában a másodlagos piac meglehetősen bizalmatlan, pedig magas azon feleslegessé vált, vagy lecserélt termelői vagyontárgyak száma, amelyek ezen a csatornán bosszúságból értékké alakulhatnak. Az utóbbi években a környezetvédelmi megfontolások is a másodértékesítés felé fordítják a vállalatokat, hiszen a még használható eszközöket nemcsak pazarlás, de környezetszennyezés is lenne egyszerűen kidobni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Avokádóolajat hívott vissza a Tesco
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Percenként 100 palackot nyel el a nyíregyházi Tescóban található új, innovatív visszaváltó automata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szálltunk rendelkezésükre! (2. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tech-túlélőkészlet a mínuszokra: így óvjuk eszközeinket és az otthon melegét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem minden „mogyoró” ugyanaz: fontos különbségek derültek ki a bolti kínálatról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé egy nemzetközi felmérés alapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
