Nyolc érmet kapott a Rézangyal a HunDeszten
Először indult pálinkaversenyen a Rézangyal. A legrangosabb megmérettetésen, a HunDeszten végül 8 érmet vehettek át a cég képviselői, akik azonban úgy gondolják, számukra továbbra is a fogyasztóik véleménye a mérvadó.
Összesen 175 arany-, bronz-, és ezüstérmet osztottak ki Magyarország legnagyobb presztízsű párlatversenyén, ahol a Rézangyal pálinkáit is díjazták, méghozzá nyolc éremmel. S bár a cég számára lényeges a megmérettetés, a vállalat úgy gondolja, a legfontosabb visszaigazolást továbbra is fogyasztóktól kapják. A VinCE 2011 keretében rendezett eredményhirdetésen a benevezett 276 termék több mint kétharmada kapott elismerést. A zsűri összességében 33 arany-, 83 ezüst- és 59 bronzminősítést adott ki.
„Ez volt az első alkalom, hogy pálinkaversenyre neveztük termékeinket. A részvétellel az egyik célunk az volt, hogy azok számára is bebizonyítsuk, hogy egy ilyen megmérettetésen is megállják helyüket a pálinkáink, akik oklevelek, matricák és érmek száma alapján ítélnek meg egy-egy főzdét, vagy annak termékeit. Véleményünk szerint azonban a jelenleg érvényben lévő szabályok lehetőséget biztosítanak a visszaélésekre, lehetetlenné teszik az ellenőrzést és így a kialakult eredmények félrevezethetik a fogyasztókat.
Fogyasztói oldalról egy olyan versenyt lehetne hitelesnek tekinteni, amelyen valóban a számukra is elérhető pálinkák vehetnek részt, azaz a verseny szervezői a kereskedelmi egységek polcairól, vagy a vendéglátóegységekből szerzik be a bírálandó tételeket.” – véleményezte a versenyt Bárány Péter, a Rézangyal kereskedelmi vezetője.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >