Articsóka, rozmaring és levendula fagylaltok hódítottak idén
A világoskék színű Puffo (Törp) fagylaltíz már a múlté, az idei nyár különlegességének az articsóka, a rozmaring és a levendula számít.
A fagylaltozók pultjain tipikus olasz termékekből készített fagylaltok sorakoznak a klasszikusnak tartott citrom, eper és csokoládé mellett.
Az Olasz Fagylaltosok Szövetsége adatai szerint a jó időnek köszönhetően a fagylaltfogyasztás Itáliában már tavasszal hét százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Az előrejelzések szerint az olaszok év végéig összesen két és fél milliárd eurót költenek a tölcsérben, pohárban vásárolt és az üzletekben kapható dobozos fagylaltra.
A 36 ezer olaszországi fagylaltozó 93 ezer embernek ad munkát. A kézműves fagylaltozók több mint hatszáz különböző ízt kínálnak.
A Crema városában dolgozó Mauro Brandinali, aki 2010-ben Itália legjobb fagylaltosa volt, az idén nyáron negyvennyolc ízt kínál üzletében. Újdonságnak a vanília, a fahéj és a citrom keveréke számít, de van nála mascarpone-fagylalt is. „Igazi bomba” – mondott véleményt a Corriere della Sera napilap.
A kánikulában reggelire malátafagyit kínál, uzsonnára lekvárfagyit péksüteményben a torinói Alberto Marchetti, aki szerint a fagylalt a nap minden órájában fogyasztható. (Sárközy Júlia, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >