Nutella az űrben
Egy üveg Nutella is feltűnt a NASA Artemis II űrhajóján, súlytalanul lebegve, miközben a legénység elhaladt a Hold mellett.
Az ESM Magazine tudósítása szerint a csokoládés mogyorókrémről készült 6 másodperces videó villámgyorsan felkapott lett az interneten, és szó szerint „a Holdig repítette” a híres finomságot.
A Nutella USA az X-en (korábban Twitter) osztotta meg a felvételt ezzel a felirattal: „Megtiszteltetés, hogy messzebbre utazhattunk, mint bármely más krém a történelemben. Új magasságokba emeljük a mosolyt.”
A videó a beszámoló idején már mintegy 1,2 millió megtekintést számlált és a FoxNews szerint a közösségi médiában sokan „a történelem legjobb ingyen reklámjának” nevezték a jelenetet.
A NASA Artemis II legénysége április 6-án minden korábbinál messzebbre távolodott a Földtől miközben elrepült a Hold mellett és ezzel megdöntötte az Apollo 13 által 1970-ben felállított rekordot. Az Artemis II küldetése során pedig a Nutella az első kenhető krém, amely az emberrel együtt minden eddiginél messzebb jutott a világűrben.
A videóért katt a képre!
Kapcsolódó cikkeink
Nutella® az Advent Bazilika karácsonyi vásárban – saját standdal jelentkezik az ikonikus márka
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Coca-Cola, a Philadelphia és a Nutella vezetik az FMCG-márkák nyugati-európai rangsorát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Öt új termékkel bővíti kínálatát a Ferrero
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


