Növényi élelmiszerek és húsos megnevezések
A francia Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében a növényi alapú húshelyettesítők gyártói továbbra is használhatják az olyan húsiparban megszokott kifejezéseket, mint a „steak”, „kolbász”, „bacon” vagy „hamburger”, mely döntés nagy megkönnyebbüléssel töltheti el a vegetáriánus és növényi alapú termékeket gyártó ágazat szereplőit.

Mégis van növényi steak, kolbász, bacon és hamburger
A cikk a Trade magazin 2025/4. lapszámában olvasható.
A francia kormány 2022-ben és 2024-ben a húsipart támogató olyan rendeleteket vezetett be, amelyek tiltották az állati eredetű élelmiszerekre használatos elnevezések alkalmazását növényi fehérjetartalmú termékek esetében. A Conseil d’État azonban megsemmisítette ezeket a rendeleteket, hangsúlyozva, hogy az effajta tilalmak mindenféle alapot nélkülöznek. Korábban az Európai Bíróság hasonlóképpen foglalt állást.
Nicolas Schweitzer, a La Vie növényi alapú alternatívákat gyártó francia vállalat vezérigazgatója egyenesen úgy fogalmazott, hogy a józan ész győzött az állattenyésztési lobbi nyomásával szemben. A gyártók szerint a megszokott megnevezések használata ugyanis hozzájárul a fenntartható élelmiszer-fogyasztás elterjedéséhez, miközben a fogyasztók számára nem megtévesztő. //
Kapcsolódó cikkeink
A francia beszállítókat támogatja az Intermarché
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult a Colruyt Group francia operációjának eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepi asztal, új szokások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

