Novemberben hatalmasat esett a GKI fogyasztói bizalmi indexe
A GKI konjunktúraindexe novemberben kissé csökkent. Az üzleti várakozások tovább emelkedtek, a fogyasztóiak viszont zuhantak. A GKI-nak az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások két és fél éves csúcsukon vannak. A fogyasztóiak viszont egyetlen hónapban ritkán látható mértékben estek, aminek következtében tavaszi szintjükre kerültek. A gazdaság minden szereplője áremelkedésre számít.
Az üzleti szférán belül novemberben a szolgáltatások kivételével minden ágazat kissé optimistább lett, főleg a kereskedelem. Az ipari bizalmi index novemberi, szerény emelkedése a termelési kilátásokról és a készletekről alkotott vélemény jelentős javulásának volt köszönhető. A rendelésállományról – ezen belül az exportról –, valamint az elmúlt időszak termeléséről alkotott vélemény viszont romlott. A beruházási szándék élénkült.
A kereskedelmi bizalmi index értéke kéthavi csökkenést, majd kéthavi növekedést követően novemberben gyorsuló ütemben emelkedett tovább, első ízben meghaladva járvány előtti szintjét. Az eladási pozíció, a készletek és különösen a várható rendelések megítélése jelentősen javult.
A foglalkoztatási szándék a kereskedelem kivételével minden ágazatban gyengült, különösen az iparban. Azonban így is minden ágazatban érezhetően több a létszám bővítését, mint a csökkentését tervező cég. Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme nagyon jelentősen erősödött.
Az áremelési törekvés minden ágazatban markánsan erősödött, most legkevésbé a kereskedelemben, de itt a cégek csaknem 60%-a így is áremelésre készül. Megugrott a fogyasztók inflációs várakozása is.
A magyar gazdaság jövőjének megítélése novemberben az építőiparban látványosan, a kereskedelemben kissé javult, az ipari és a szolgáltató cégek körében viszont drámaian romlott, utóbbiak között már több a romlásra, mint javulásra számító cég. E tekintetben a fogyasztók pesszimizmusa is markánsan erősödött.
A GKI fogyasztói bizalmi index novemberben a hónapok óta tartó hullámzás után jelentősen, idei áprilisi szintjére esett, ami jóval elmarad válság előtti értékétől. A lakosság saját pénzügyi helyzetét – melyet októberben már a válság előttivel azonosnak érzett – novemberben ennél rosszabbnak vélte. Féléves javulás után kedvezőtlenebb lett a saját jövőbeli megtakarítási képesség megítélése is. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is az októberinél rosszabbnak érzékelték. //
A fenti cikk a Trade magazin 2021/12-01. számában is megjelent.
Kapcsolódó cikkeink
Májusban csökkent a GKI konjunktúraindexe, tovább esett a cégek inflációs várakozása
A GKI Gazdaságkutató Zrt. (az EU támogatásával végzett) felmérése szerint májusban a…
Tovább olvasom >Áprilisban enyhén nőtt a GKI konjunktúra indexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett –…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >