Novemberben 1 százalék fölé került az infláció
A fogyasztói árak novemberben átlagosan 1,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva az árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Január-novemberben az árak átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A legnagyobb mértékben a szeszes italok, a dohányáruk, és a szolgáltatások drágultak egy év alatt.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: jelentősebb árváltozás nem történt egy fogyasztási főcsoportban sem. Hozzátette: az látszik, hogy az élelmiszerek ára a tej, tejtermékek felvásárlási árának növekedése miatt nőtt. A dohánytermékek szeptemberi jövedéki adójának emelése még nem jelent meg a mutatóban, mert a régi készletek vannak forgalomban, így az év végéig jelentősen nem emeli az inflációt – mondta. Az üzemanyagok ára november elején csökkent, emiatt havi alapon árcsökkenést mértek, de éves alapon emelkedett az üzemanyagok ára. Decemberben is volt már emelés, az év végéig emelkedés várható a tavaly decemberivel ellentétben.
A karácsonyi akciók miatt az év végéig több árucikkre is árcsökkentés lehet majd jellemző. Az első 11 havi infláció 0,3 százalék lett, a hátralévő egy hónap ezen jelentősen nem fog változtatni – vélekedett.
Tavaly novemberhez viszonyítva az élelmiszerekért 0,7 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a cukor ára 16,3, az étolaj ára 3,9, a csokoládé és kakaó ára 3,2 százalékkal a tej ára 0,9, a tejtermékekkel együtt 1,4 százalékkal nőtt. Csökkent viszont a sertéshús ára 8,2, a tojásé 3,5, a baromfihúsé 2,8 százalékkal.
Átlag felett drágultak a dohányáruk – 4,3 százalékkal – és a szolgáltatások, 1,8 százalékkal. A szolgáltatások között a lakbérek 3,1, a háztartási szolgáltatások 3,0 százalékkal emelkedtek, a TV-előfizetés 6,2, a szerencsejáték 5,0 százalékkal drágult, de a postai tarifák is 2,4 százalékkal emelkedtek.
Az egyéb, azaz a gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek ára 1,0 százalékkal nőtt, ezen belül a járműüzemanyagoké 0,6 százalékkal. A ruházkodási cikkek átlagosan 0,6 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára nem változott.
A tartós fogyasztási cikkekért 0,8 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
Októberhez viszonyítva novemberben az élelmiszerekért 0,4 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a tejért 2,4, a sajtért 1,5, az étolajért 1,3, a sertéshúsért 0,9 százalékkal.
Csökkent 1,6 százalékkal a csokoládé és kakaó, 0,7 százalékkal a száraztészta és 0,5 százalékkal a liszt ára.
A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek drágultak, 0,8 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára 0,2, a háztartási energiáé 0,1 százalékkal nőtt.
A tartós fogyasztási cikkek és a szolgáltatások ára átlagosan nem változott. Az egyéb cikkekért 0,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a járműüzemanyagokért 1,1 százalékkal. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Komoly áremelkedéssel várja a húsvétot a tojás és a torma
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a ketreces tartásból származó…
Tovább olvasom >Komoly átalakulásban a magyar tésztapiac
A szokások változása alapjaiban formálják át a magyar tésztapiacot –…
Tovább olvasom >Magyarország gazdasági sérülékenysége: okok, következmények és lehetséges kiutak
Az elmúlt évek gazdasági folyamatai ismét ráirányították a figyelmet a…
Tovább olvasom >További cikkeink
BCSDH: fokozni kell az erőfeszítéseket a klímavédelem terén
A BCSDH és a Deloitte legfrissebb klímavédelmi felmérése szerint a…
Tovább olvasom >Árrésstop árnyékában: így alakulnak a húsvéti bevásárlás költségei 2025-ben
Az idei húsvéti bevásárlási szezon igazi meglepetése nem a csokinyúl…
Tovább olvasom >Innovatív gombafehérjés desszerteket fejlesztett az Eroski
A spanyol Eroski áruházlánc a catering terén vezető Ausolannal, az…
Tovább olvasom >