November 30-tól újabb településeken szállít házhoz a Tesco
November 30-án Veszprémben és Kaposváron, illetve vonzáskörzetekben indul el a Tesco online szolgáltatása, ami a következő két hétben a zalaegerszegi és szolnoki, valamint az egri és békéscsabai régiókkal bővül. Az áruházlánc online szolgáltatása így még karácsony előtt az ország közel 500 pontján lesz elérhető mintegy 1,9 millió háztartás számára. A Tesco ezzel is hozzájárul ahhoz, hogy a járványhelyzetben minél több család tudja biztonságosan, gyorsan és kényelmesen beszerezni az ünnepi időszakban szükséges termékeket.
Mától a veszprémi és kaposvári régiók lakosai, a következő két hétben pedig várhatóan először a Zalaegerszegen és Szolnokon, majd az Egerben és Békéscsabán, illetve a vonzáskörzetekben élők is igénybe vehetik a Tesco szolgáltatását. A hat új körzetben 250 településen mintegy 400 ezer háztartás számára válik elérhetővé a szolgáltatás.
„A karácsony előtti utolsó hetek forgalmas időszakot jelentenek a kiskereskedelemben, amelynek intenzitása a koronavírus-járvány hatására tovább nőhet. Fontos számunkra, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is mindenkit el tudjunk látni élelmiszerrel, és ezt minél biztonságosabban tegyük. Büszke vagyok rá, hogy decemberben országszerte már több mint 1,9 millió háztartásban kérhetik élelmiszerek és egyéb termékek házhozszállítását vagy átvételi ponton történő átvételét a Tesco online felületén, amiben több mint 60 új munkatársunk segít. Az ünnepi hozzávalók, például szaloncukrok, kozmetikai csomagok, játékok vagy alkoholos italok beszerzése így otthonról, érintésmentesen, mindössze pár kattintással megoldható” – mondta Pártos Zsolt, a Tesco Global Zrt. ügyvezető igazgatója.
A vásárlók a Tesco honlapján vagy Androidon és iOS-en is elérhető mobiltelefonos alkalmazáson keresztül tudnak bepakolni a virtuális kosarukba több mint 13 ezer féle termék közül válogatva. A bevásárlási asszisztensek a kiválasztott termékeket az újonnan bekapcsolt városok hipermarketeiben készítik össze ugyanolyan gondossággal, mintha a vásárló személyesen töltené meg a kosarát.
Az érvényben lévő korlátozásokkal összhangban a Tesco az új területeken is biztonságos kiszállítást garantál. A házhozszállítás este 22 óráig kérhető, akár érintésmentesen is, a Click&Collect keretében pedig személyes átvétel is választható a hipermarketek parkolójában található átvételi ponton, amelyek este 20 óráig nyitva tartanak. Az áruházlánc azonban arra kéri a vásárlókat, hogy a kijárási tilalomra tekintettel lehetőleg este 19 óráig vegyék át megrendeléseiket.
A Tesco 2013-ban Budapesten, a versenytársak között elsőként indította el online szolgáltatását. Azóta az áruházlánc több mint 5 millió rendelést teljesített 1,5 millió különböző címre, ahova több mint 20 millió megtett kilométer során 250 millió terméket szállított ki. A tíz leggyakrabban rendelt termék listáján a tej és az ásványvíz, a sütőélesztő, valamint a zöldségek és gyümölcsök közül a kígyóuborka és a banán szerepel.
Azon településeken élők is tudnak a Tescótól rendelni, ahol még nem elérhető az áruházlánc online szolgáltatása. A Tesco Doboz Webáruház ez év novemberétől áll a vásárlók rendelkezésére, akik több ezer termékből – köztük tartós élelmiszerekből, kozmetikumokból, tisztítószerekből, babápolási termékekből vagy állateledelekből – válogatva pakolhatják tele dobozaikat. Az így összeállított kosár tartalmát a Tesco munkatársai egységdobozokba csomagolják, amelyeket a Magyar Posta szállít házhoz 3-5 munkanapon belül.
Az online vásárlók a Tesco és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hagyományos karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtő kampányából sem maradnak ki. Az áruházi adománygyűjtés mellett idén először november 19. és december 9. között online adományozásra is van lehetőség a Tesco online szolgáltatásainak felületén. A vásárlók itt három különböző adománycsomagot vásárolhatnak meg virtuálisan a rászorulók javára. Az online kampány végén a Tesco az internetes adományoknak megfelelő értékű, az Élelmiszerbank által jelzett szükségleteknek megfelelő tartalmú termékcsomagot állít össze a rászorulók javára.
Kapcsolódó cikkeink
Új házhoz szállítási szolgáltatást indított a Deliveroo
A Deliveroo Deliveroo Express nevű új szolgáltatása az Egyesült Királyságban…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Már javában tart a dinnyeszezon a Tescónál
A Tesco évről évre jelentős mennyiségű magyar görögdinnyével látja el…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >