Növelte tavaly árbevételét a COOP
A kedvezőtlen kereskedelmi környezetben is sikeresen növelte árbevételét a COOP Gazdasági Csoport 2013-ban – hangzott el a társaság május végi közgyűlésén. Az eseményen a tagok jóváhagyták az igazgatóság által kidolgozott középtávú stratégiát is, amely a költségcsökkentést, az informatikai, marketing- és törzsvásárlói programok fejlesztését, a meglévő pozíciók erősítését, valamint a franchise-tagok között egyes tevékenységek integrációját célozza.
Az eseményen Tóth Géza, a cég vezérigazgatója elmondta: az árbevétel jelentős csökkenését vonta maga után az, hogy a kereskedelmi egységek elveszítették a dohányárusítás jogát, és az általános fogyasztási hajlandóság sem növekedett számottevően a lakosság körében. Ezt a kiesést azonban ellensúlyozta az egyes boltokhoz kapcsolódó trafikok hálózata, valamint a 2012-ben átvett 63 Match, illetve Profi üzlet, valamint a szintén tavalyelőtt csatlakozott két új régió.
Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta: mára egyértelművé vált, hogy a megváltozott piaci és gazdasági környezetben számos üzletpolitikai kérdést újra kell gondolni a COOP Gazdasági Csoport által elért pozíciók megőrzéséhez és további erősítéséhez. A komoly tárgyalások után megszülető stratégiai pontok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a jövőben a társaság hatékonyabban működjön.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamis DEICHMANN webshopokkal és közösségi profilokkal próbálkoznak a csalók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >