Növelte nyereségét és árbevételét a Hell Energy Magyarország Kft.
Az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. számottevően növelte árbevételét, exportját és nyereségét tavaly a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt beszámolója szerint.
A kft. árbevétele a konszolidált éves beszámoló alapján 2020-ban meghaladta a 72 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 7,7 milliárd forint volt. Az előző évben, 2019-ben a vállalkozás közel 56 milliárd forint árbevétel mellett több mint 5,34 milliárd forint adózott eredményt ért el.
A belföldi értékesítés nettó árbevétele 29 milliárd forintról 34 milliárd forintra emelkedett, és ennél nagyobb mértékben, 26,7 milliárd forintról 38,6 milliárdra nőtt a kivitelből származó nettó árbevétele.
A kft. saját tőkéje 18,6 milliárd forintról 26,3 milliárd forintra emelkedett 2020 végére.
Korábbi tájékoztatás szerint a mintegy ezer munkavállalót foglalkoztató vállalat a világ ötven országában van jelen. Az Európai Unión (EU) belül a legnagyobb árbevételt generáló országok között Románia, Bulgária és Szlovákia található, az EU-n kívüli export legjelentősebb célországai közé pedig Azerbajdzsán, Szerbia és Ukrajna sorolható.
A 2004-ben alapított Hell Energy Magyarország Kft. számos érdekeltséggel rendelkezik, a konszolidációba teljes körűen bevont cégei az alumínium dobozokat gyártó Quality Pack Zrt., a Miskolc-Tapolcán található Avalon Parkot üzemeltető Avalon Park kft. és a Hell Automata Üzemeltető Kft., amely ital-, kávé és snack automatákat üzemeltet.
A Hell Energy Csoport tavaly több beruházást adott át. Tavaly szeptemberben adták át a Hell Energy Magyarország Kft. tejeskávétöltő üzemét, a Hell Energy Coffee-t a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó határában, a beruházás 8 milliárd forintba került, amelyhez a kormány négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.
Ugyancsak tavaly szeptemberben jelentették be, hogy hét cukorsilót építenek a szikszói üzemükhöz, az 565 millió forintos beruházáshoz a kormány 282 millió forintot biztosít. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >Ilyen, amikor valóra válik egy álom: egy este Michele Morrone társaságában, csak a HELL nyerteseinek
Igazi álom vált valóra a HELL ENERGY nemzetközi nyereményjátékának különdíjasai…
Tovább olvasom >Korhatár alá került az energiaital: amit minden boltosnak tudnia kell
Június 11-től életbe lépett az energiaitalok árusítására vonatkozó új szabályozás:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kínai kézbe kerülhet a Media Markt és a Saturn
Új tulajdonosa lehet Európa egyik legismertebb elektronikai áruházláncának: a kínai…
Tovább olvasom >Az LVMH hathavi profitja 22 százalékkal, a bevétele 4 százalékkal csökkent
Csökkent az LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton SA, a világ…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelmi hatóság: gyorsfagyasztott burgonyakrokettet hívott vissza a Family Frost
Elősütött, gyorsfagyasztott burgonyakrokettet hívott vissza ásványolaj-szennyezettség miatt a Family Frost…
Tovább olvasom >