Növelte árbevételét tavaly a Danubiana Kft.
Megőrizte piacait, és néhány százalékkal növelte árbevételét tavaly a borait elsősorban külföldön értékesítő bonyhádi székhelyű Danubiana Kft. – közölte a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A német tulajdonú cég nettó árbevétele az előző évben 12,8 millió euró volt – mondta Schmidt Győző. A bonyhádi és gyöngyösi telephelyen működő társaság tavaly az előző évihez hasonló mennyiségű, 140 ezer hektoliter bort értékesített.
A Danubiana 90 százalékban Angliában, Németországban és a skandináv országokban van jelen elsősorban fehér – többek közt chardonnay, zöld veltelini, királyleányka, muskotályok – borokkal, amelyeket kereskedelmi láncok forgalmaznak. A hazai forgalom 10 százalék körül van. A cégvezető szerint 2016-ban az angol piacon sikerült erősíteni a jelenlétet egy pinot noirral, a finn piacra pedig egy cuvéevel jutott be a kft.
Az ügyvezető igazgató arról is beszámolt, hogy idén nem vásárolnak külföldi mustsűrítményt, amelyet ezúttal hazai termelőktől származó szőlőből készítettek el. Az előző évben a dél-dunántúli, egri és mátrai borvidékről vásárolt, mintegy 190 ezer mázsa szőlőt dolgoztak fel, és 2017-ben változatlanul 140 ezer hektoliter bort terveznek értékesíteni, belföldön valamivel kevesebbet a korábbinál.
A tavalyi évjáratú szőlő minőségéről elmondta: a szüret idején hullott csapadék miatt a muskotálynak valamelyest visszafogottabb volt az illata, a kék szőlők esetében pedig a késői szüret nem járt a várt cukorfok- és minőségnövekedéssel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vesztergombi Ferenc kapta idén a Magyar Bor Akadémia Életmű Díját
A szőlő és a bor nemcsak több százezer embernek ad…
Tovább olvasom >Bor ellen kampányol, miközben a borágazatot képviseli? Wáberer György kihívása botrányt kavart
Jelentős felháborodást váltott ki a hazai borászok körében Wáberer György…
Tovább olvasom >Tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
Tavaly összesen 1,7 millió hektoliter, átlagosan fejenként 17,1 liter bort…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >