Növelte árbevételét a Danubiana Kft.
A Danubiana Kft. mintegy hárommillió euróval növelte árbevételét, adózott eredményét pedig megkétszerezte 2013-ban az előző évihez képest – közölte a bonyhádi borászati cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Schmidt Győző elmondta: a 2012-es 8,2 millió euró után 2013-ban várhatóan 11,5 millió euró körül alakul a kft. nettó árbevétele, az adózott eredmény pedig 700 ezer euró körül lesz.
A bővülés annak köszönhető, hogy a német tulajdonú társaságnak sikerült növelnie értékesítését a német, angliai és tengerentúli piacokon – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a cég tavaly 120 ezer hektoliter bort értékesített, 90 százalékban exportpiacon. A kft. bonyhádi és gyöngyösi telephelyén 148 ezer mázsa szőlőt dolgozott fel.
Az elsősorban fehér borokat értékesítő vállalkozás döntő részben saját készítésű borokat visz piacra. A 2013-as jó szőlőtermésnek köszönhetően az értékesített mennyiség 90 százaléka a kft. feldolgozóiban készült.
A Danubiana a külföldi piacokon elsősorban közepes árfekvésű borokat szállít az élelmiszer-kereskedelmi üzleteknek.
A cég ügyvezetője az idén az értékesített mennyiség növekedését várja. Az eddigi tárgyalások alapján a külpiacokon várhatóan tudják tartani az árakat, így a tavalyinál nagyobb árbevételre számítanak – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >