Növelni kell a mezőgazdaság súlyát a banki hitelezésben
Az agrárium lehet a bankvilág kitörési pontja a következő években, éppen ezért növelni kell a mezőgazdasági cégek arányát a banki hitelezésben – nyilatkozta a Magyar Időknek Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója. A gazdák idén is élhetnek a hitelköltségek díjtámogatásával, január végéig a Széchenyi-kártya és a Magyar Fejlesztési Bank konstrukcióihoz is igényelhetik a hozzájárulást.
Január végéig kérhetnek támogatást a gazdálkodók a hitelek fenntartásával, megkötésével kapcsolatos költségekhez. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) tájékoztatása szerint a csekély összegű támogatást a meglévő hitelek mellett az új szerződések megkötésével kapcsolatos költségek után is igénybe lehet venni. A támogatást az Agrár Széchenyi-kártya konstrukciói és a Magyar Fejlesztési Bank hitelei esetén is kérhetik a gazdálkodók.
A Széchenyi-kártya keretében az idén egy újabb kedvező lehetőség várja az előző évben jégkárt szenvedett termelőket. Az érintett vállalkozóknak ugyanis az állam teljes körű támogatást biztosít a költségek átvállalása mellett – mondta a kedvező lehetőségről Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója. Az agrárium nagyban függ az időjárási körülményektől, az elmúlt évben pedig nagyon sok gazdának okozott kárt a jégverés. Ezért a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az Agrár Széchenyi-kártya konstrukció keretein belül is biztosította a kedvezményes finanszírozási formát a bajba került termelőknek – hangsúlyozta Krisán László.
A konstrukció lényege, hogy az állam a kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett gazdák esetében – akik már rendelkeznek a kártyával, illetve 2016. március végéig hatályos hitelszerződésük van – a jelenlegi 4 százalékos kamat- és 0,75 százalékos kezesi díjtámogatáson felül teljesen átvállalja a hitel költségeit a jogosultsági feltételeknek megfelelő termelőktől, így az érintett gazdálkodóknak nem kell sem kamatot, sem kezességi díjat, sem kezelési költséget fizetniük a felvett összeg után.Nagyon komoly segítség ez a bajba jutott termelőknek, a költségvetésnek pedig nem jelent különösebben nagy kiadást, hiszen a hiteldíjakat vállalják csak át, a tőkét továbbra is a vállalkozó fizeti vissza – emelte ki a vezérigazgató.
Krisán László szerint a következő időszakban épp az agrárium jelentheti a hazai bankvilág egyik kitörési pontját. Az elmúlt tíz év tapasztalatai szerint a mezőgazdasági termelők által felvett hitelek bedőlési aránya jóval alacsonyabb, mint a gazdaság más szegmenseiben működő cégeknél. Éppen ezért a következő időszakban a vidéki vállalkozások súlyát – amelyek többsége az agráriumhoz kapcsolódik – növelni kell a banki hitelezésben, új termékekkel és hitellehetőségekkel kell megszólítani a cégeket – tette hozzá a vezérigazgató. (Köpöncei Csilla, Magyar Idők)
Kapcsolódó cikkeink
A változó körülményekhez való alkalmazkodás nélkül sötét jövő vár a magyar agráriumra
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon…
Tovább olvasom >Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >