Növekvő forgalommal számol a Kométa
Növekvő forgalommal és a tavalyihoz hasonló eredménnyel számol a Kométa 99' Zrt. idén – mondta a cég gazdasági igazgatója Kaposváron.
Prohászka Balázs a városi közgyűlés tagjainak az ország egyik meghatározó húsipari vállalatánál tett látogatásakor rámutatott: a tavalyi 30 milliárd után 2016-ban 31 milliárd forint árbevételt, s az előző évivel nagyjából azonos, félmilliárdos nyereséget várnak.
A gazdasági igazgató közölte, hogy a társaság éveken át veszteséges volt, a tavalyi nyereség a „jó időben” megvalósított fejlesztéseknek, a hatékonyság folyamatos növelésének, költségek csökkentésének, a termékfejlesztésnek és egyebek mellett az intenzív marketingmunkának köszönhető.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arról szólt, hogy a Kométát három évvel ezelőtt a bezárás veszélye fenyegette, mára azonban működése stabilizálódott, mintegy 200 ember felvételével közel 800-ra növelte dolgozói létszámát, s az éves adón felül 88 millió forint hozamot fizet a városnak.
Utalt rá, hogy a Kométa eredetileg két húsiparos olasz család tulajdonában volt, Kaposvár önkormányzata azonban 2013 áprilisában 38 százalékos tulajdonrészt szerzett a cégben 5 évre egy 2 milliárd forint tőkeemelési célú befektetésről szóló szerződéssel. Az olasz tulajdonosok ezt 1 milliárd forintos tőkeemeléssel növelték.
Az önkormányzat a lépésről a dolgozók és a beszállítók, 900 család megélhetésének biztonságát védve határozott, 7 százalékos hozamgaranciát, valamint 75 százalékos döntési kompetenciát kért.
Prohászka Balázs korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vállalat tavaly a 2014. évinél 37 százalékkal több, 50 ezer tonna árut értékesített, amelynek negyede volt feldolgozott húskészítmény.
A védőgázzal csomagolt nyers húsok értékesítése több mint 60 százalékkal növekedett. Az export 42 százalékkal nőtt, a kivitelből a teljes bevétel 37 százaléka származott. A cég legnagyobb exportpiaca Olaszország, de termékei eljutnak a környező országokba, valamint Németországba, Hollandiába, Japánba és Szingapúrba is.
Az igazgató elmondta azt is, hogy a belföldi értékesítésben a Kométa márkás készítmények aránya 2015-ben elérte a 72 százalékot.
Szita Károly a csütörtöki gyárlátogatáson megjegyezte: a közgyűlés tagjai azt tervezik, hogy idén a Kométához hasonlóan a város többi kiemelt adózóját, foglalkoztatóját is felkeresik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Már létezik laborhús, ami olyan, mint az igazi
Dél-koreai kutatók úttörő módszert fejlesztettek ki a mesterséges húsok gyártására,…
Tovább olvasom >HonestFood – hatékonyabb, fenntarthatóbb, igazságosabb rendszer
Az HonestFood koncepció a fenntarthatóságot, az egészséges élelmiszer-termelést, valamint az…
Tovább olvasom >A csirkemell feldolgozói értékesítési ára 15 százalékkal csökkent
A KSH adatai alapján Magyarország baromfihúsexportja 3 százalékkal 53 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Egészséges nyári táplálkozási tippeket ad az Eisberg növényi zsírokkal
Az igazi forró nyár beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de…
Tovább olvasom >A Tetra Pak bejelentette, hogy Alex Henriksen lesz a kelet-európai régió ügyvezető igazgatója
A Tetra Pak, a világ egyik vezető élelmiszerfeldolgozással és csomagolással…
Tovább olvasom >