Növekedhet a vállalatok társadalmi felelősségvállalása

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 13. 11:59

A cégeknek Közép-Európában is óriási a felelősségük a sürgető társadalmi és gazdasági, például környezetvédelmi és munkanélküliséggel kapcsolatos problémák megoldásában. Ez derül ki a Deloitte bolgár, cseh, koszovói, lett, litván, magyar, román, szerb, szlovák és szlovén CSR-vezetők körében végzett felméréséből – írja az origo.

zoldenergia

A közép-európai CSR-vezetők 84 százaléka szerint a magánszektor megkerülhetetlen a kérdésben. A válaszadók 76 százaléka látja pozitívan a felelős vállalatirányítás alakulását a következő néhány évben, és egyharmaduk szerint az elkötelezettség el fogja érni azt a szintet, ahol az üzleti modell része lesz, hogyan kezelje a cég a társadalmi és környezetvédelmi kérdéseket.

Annál is inkább, mert az Európai Unió 2017-től a legnagyobb uniós cégek számára előírja a nem pénzügyi jelentések és diverzitási jelentések készítését. Mindenképp nőni fog tehát a vállalatok környezetvédelmi és társadalmi területen végzett tevékenységének és eredményeinek jelentősége.

Barsi Orsolya, a Deloitte Fenntarthatóság és klímaváltozás csoportjának vezetője elmondta, mit tekintenek a legkeményebb kihívásnak a vállalatok: a természeti környezetre gyakorolt negatív hatások mérséklését, az oktatás támogatását és a munkanélküliség csökkentését. „A közép-európai régió CSR-vezetői ugyanakkor a jelenleginél komolyabban kívánnak fellépni a korrupció ellen” – tette hozzá a szakember.

A válaszadók 96 százaléka abban látja országa társadalmi és gazdasági fejlődésének legjobb esélyét, ha vállalkozásuk növelni tudja a versenyképességét. 96 százalékuk szerint a CSR-programok pozitívan befolyásolják a munkaerőpiac alakulását, 91 százalékuk szerint pedig bővítik a tudásalapú gazdaságot, illetve gyarapítják a szellemi tőkét.

A CSR-vezetők 75 százaléka szerint a fogyasztók elvárják, hogy a piacon társadalom- és környezettudatos termékek, illetve szolgáltatások közül válogathassanak. A társadalmi felelősségvállalás útjára lépő vállalatok becslése szerint egyre tudatosabb és professzionálisabb CSR-megoldások következnek. A válaszadók 54 százaléka emiatt tudatosan méri CSR-programjai hatásait sajtófigyeléssel (52 százalék), illetve saját mutatók (37 százalék) vagy közvélemény-kutatás (34 százalék) révén.

A magánszektor kiemelt szerepet játszik a CSR-programok terén, de az állami szféra támogatása nélkül nehezen haladnak. Ezt bizonyíthatja az is, hogy a közép-európai válaszadók 52 százaléka hiányolja a releváns adókedvezményeket. „A kormányok szerepe az lenne, hogy olyan szabályozást alakítsanak ki, olyan irányelveket ültessenek át a gyakorlatba, melyek például az alacsony üzemanyag-kibocsátás, az egészséges gazdasági körforgás, az energiahatékonyság, valamint a fenntartható város- és vidékfejlesztés irányába tendálnak” – mondta Barsi Orsolya.

A felmérés kitér arra, miben látják a felelős vállalatok az elkötelezettség előnyeit. A megkérdezettek 65 százaléka említi a munkavállalók fokozott aktivitását, 55 százalékuk a vállalat jó hírnevének építését, és közel ennyien, 53 százalékuk pedig azt látja fontosnak, hogy jobb és szorosabb kapcsolatot alakítottak ki a helyi közösségekkel.

A megkérdezett CSR-vezetők szerint a leghasznosabbak az olyan, a munkavállalók bevonására alkalmas módszerek, mint a szervezetek önkéntes CSR-tevékenysége (36 százalék) és a munkavállalók számára szervezett etikai programok (29 százalék). Külső CSR-együttműködésekkel kapcsolatban pedig az alábbi, leggyakrabban érintett területeket nevezték meg: érintettekkel folytatott párbeszéd (35 százalék), társadalmi kampányok (29 százalék) és környezetvédelmi programok (29 százalék). (origo.hu)

Kapcsolódó cikkeink